Hihhh, há én fel nem foghatom, hogy miből gondolja bárki, hogy ha lefikkantja közös ismerőseinket, akkor annak lesz valami hatása nálam. Mondjuk sajnos megtörtént esetből táplálkozik, mert régebben volt, és én szépen mindenkire jól megharagudtam, akit javasolt, hogy ez is milyen, meg az is, aztán meg találkoztunk és én jól haragudtam, ők meg a legjobb barátok voltak..
Azér bazz, ne úgy működjön már a világ, hogy mindenki csak veled legyen jóba’…

Vicces egyébként, hogy vannak, akik nem tudják elviselni, ha jót mondok mondjuk egy közös ismerősről és rögtön tronfolnak egy kemény sztorival. Mostmár azt is megkaptam, hogy olyan ember nem áll szóba, XY-nal, aki igazán számít. Hát mondom, akkor én nem számítok, a viszonlátásra.

Mi az, hogy aki számít? Most komolyan, akkor ezek szerint azért van velem haverságba, mert igazán számítok.Egyébként nyilván mindnekivel ezért haverkodik, én meg segítettem is sokat, tényleg, dejó, számítok, fasza.
Asszem az ő helyében nem azon pörögnék, hogy olyan emberekkel legyen, akik számítanak, hanem hogy én számítsak valamit, akár egy keveset is, mondjuk annyit, hogy ezek után megadja azt a kurva telefonszámot, amit kértem.
Arra azt mondta, hogy nem.
Najóvan, nekem mindegy, megszerezem máshonnan.

Na egyébként a világon a legdurvább, hogy 2 ilyen arcot ismerek valamennyire, és mindkettőnek az a legnagyobb parája, hogy titokban nem szeretik…
Na ezt add össze: épp attól fél, amit ő csinál. Hogy lefikázzák, kibeszélik, mitgondolnak…
Hihh, hát kell ezek után már igazságot tenni valakinek??

Hát szükséges ezek után még rapport, és igazságszolgáltatás?

Na, e logika mentén visziont a paráiból mindeki kitalálhatja, mit csinél rosszul. Na innentől kezdve nem is olyan nagy baj, ha aggódik az ember valamin,inkább segítség, hogy megfejtse, mit csinálatna jobban.
na.
vagyis:
Aki tehát attól fél, hogy kipofázzák, talán hagyja abba,mások fikkantását, és akkor a para is megszűnik.

Aki a haláltól, vagy a betegségektl fél, az asszem azt érzi, hogy nem elég hasznos, vagyis ki kell bontakoztatnia titkos tehetségét, és hasznossá lenni a világban.

Aki az elszegényedéstől fél, adjon sokat, akármit, free és lehet, hogy könnyebben beengedi majd az életébe a kínálkozó lehetőségeket.

Aki az egyedülléttől fél, az nyilván nem szeret önmagával lenni. Érdekes, hogy másokat viszont szívesen kárhoztatna erre. Inkább godolkodjon el azon, vajon adni mit tud egy kapcsolatban, ahelyett, hogy csak elvárna.

Szerintem amúgy nem szabad nemet mondani, ha az ember már megtanulta. Addig kihívás, de onnantól már élni kell a lehetőségekkel. Komolyan, én például már tudok, most meg kell tanulnom igent mondani, ez az érzésem. Ilyenekre, mint a Mr és Mrs, vagy az olyan bulikra, amik úgy jótékonyságik, hogy ingyen lépjünk fel, és a bevétel 5%-kát állítólag a szegényeknek adják. Amúgy meg evi-ivi, luxuri a köbön, 95%, zsebbe.

Nem, ne mondd, hogy balfaszság erre igent mondani, szerintem nem az, hanem feladat. Mutatója annak, hogy vagy-e annyira nemes lelkű, hogy nagyvonalúan odaajándékozd a bulit az ilyen genyáknak.
Mindenkinek vannak ilyen próbái, job ha megfigyeled, a legtöbb embernél előbb utóbb előkerül legalább egy olyan, aki kitolt vele, és most segíteni kell neki.
És akkor dől el, hogy Istennek képzeled magad, vagy esetleg az is vagy. Vagyis ítélkezel és elhajtod édesannyába, vagy azt mondod, oké, gyere te paraszt, itt a bal orcám bazz, bár kirángattál a kocsiból és megvertél, de itt van a nyári konyha, aludjál, ott a víz, meg a kaja.

Na, ennyi volt a mise mára:-)))

Ugyanakkor meg nyilván mindenki jó fej az első ötven találkozás során. Még az is lehet, hogy tuti a humora, és épp melleted lakik, és ő is imádja a Rózsaszín Pittbullt, ahogy te. (na jó, az nem lehet, őket szerintem csak én szeretem).
Mindegy, a sima kocsmázások során soha nem fog kiderülni, hogy ki milyen, hanem asszem éppen akkor, amikor elviseli, ha másokkal is jóban vagy, a jó tulajdonságaidra koncentrál, megosztja veled a lakását, amikor egyedül maradsz meg csinál egy-két olyan dolgot, amihez valószínűleg nincs olyan nagy kedve, mint ahogy szeretnéd.