Szabó Eszter blogja

Hááát, akármerre induljon az ember, lejtőt talál, ha nem tévedek.
Nekem mindig máshol volt a hegy teteje, mint ahol a szabályok szerint lennie kéne, de ennek inkább örülök.
A lemezbemutatón nagyon sokan voltak, és nagyon megható volt az egész emiatt. Mivel kedd volt, és nemrég játszottunk ott, arra gondoltam, csak néhányan lézengenek majd, ehhez képest tele lett a vár előtti tér. Tökjó volt! Mégis, mikor vége lett, ugyanazt éreztem, amit például a Proud Mary után a megában: jó, oké ez megvolt, de innentől szívesebben csinálnék valami mást. Megcsináltam egy olyan lemezt, amiben minden benne van. Mindenféle zene, és minden, amit tudok.
Nem tudok többet mutatni.

.. nem akarok erőlködni tovább.

..mert nem tetszik, hogy nem tisztel semennyire a velvetes srác, amikor azt írja, a Cinis duett volt az egyetlen promó, és amikor a lemezkritikából szándékosan kihagyja azokat a dalokat, amikről nem tud rosszat mondani, ahogy a lemez legjobb fordulatait, legjobb számait is. Sajnálom, hogy nem érti, hogy a dal, amit mulatósnak hisz, az paródia, és nem tetszik, hogy nem érti, és nem kérdezi meg, mert igénytelen. Azt gondoltam okos, szellemes, értő, rávilágító kritika lesz, erre kaptam egy amatőr véleményét, akik végig azt figyelte, mibe lehet belekötni, és minden szar volt neki. Amikor például megállapította, hogy ez a stílus semmihez nem hasonlítható, leírta, hogy ez milyen szar, miközben erre vagyok a legbüszkébb. Arra, hogy egy tök új zenei stílus jött létre véletlenül.

..azóta sem mertem elmondani Tominak, hogy a lemezről, amiért annyira lelkesedett, amiért Amerikában díjat kapott, amire olyan büszke volt, most az terjed el, hogy egy kalap szar, egy csávó véleménye miatt..

És tudod, mit, csávó? Hordd le mindennek az albumot, és örülj, ha emiatt nem veszik majd meg. Örülj, ha nem adok el sokat, és tudjátok, mit? Ne vegyetek lemezeket, ha úgy látjátok jónak.
Mindent meg lehet csinálni.Velem is, a Földdel is a világgal is.
Én akkor is nagyon büszke vagyok erre az albumra, és meg kell, hogy mondjam, őszintén, szerintem kurva jó lett. És te meg hallgasd azt, ami divatos, vagy kemény, imidzsépítő, vagy különc, – mindenki megérdemli azt, ami hallgat.
Én nem akarok tolakodni, nem fogok többet énekelni, ha nem kell már a zene. Megértem, ha így van. És nem fogok elszomorodni, nem fogom minősíteni a dolgot, csak feladom. Mert ugye nem baj, de erőlködni sem szeretnék, hogy jó lemezeket készítsek hónapokig, lelkesedéssel, dijakkal, vokálokkal, népzenésszel, szólóval..
Ha nektek nem ér 2400 forintot, annyit, mint amennyit egy héten elcigiztek, amennyit egy étteremben elkajáltok, amennyit a fodrásznál hagytok, akkor azt tudomásul kell venni.
Akkor nem ér a zeném semmit, és kész. Nem baj, hanem válasz. Semmi gáz.

.. én sajnos nem vagyok ügynök, nem vagyok szervező, ha nem kell, akkor csinálok mást, szerencsére már korán kivettem a részem a zenéből azt, amit kivehettem. Már az elején legyőztem a félelmeimet, kiálltam a színpadra, és most megcsináltam a legjobb lemezt, amire képes voltam.

És akkor jön a velvet, mert ott az az imidzs, hogy fikáznak. És jön az artisjus, annyi jogdíjjal, amiért nem éri meg, mert a többit a működésére, meg az öregek járadékára visszatartja. És senki sem meri megbolygatni az ottani sunnyogást. Most komolyan be kellene menni balhézni? Nem balhézok. Artisjus, legyetek gazdagok, keressetek sokat, vigyétek a rátok eső részt.
Akkor legfeljebb nem lesz több „..Hogy te is szeretni tudj”-megvan a világ anélkül is.

És amikor Mujahid pénzért levetkőzik online, akkor nem röhögni kell, hanem sírni.
Azon, hogy mit csináltatok a zenészekkel.

Visszatérve a csúcsra és Proud Mary-re, eztán, mint talán látható is volt, nem ugyanazt a formát hoztam a versenyben, mert nem a dicső győzelem volt a szemem előtt, – az én végcélom már megvalósult rögtön az első pillanatban. Legyőztem magam, a korábbi évek, sőt évtizedek önbizalomhiányát, és a Megasztárt innentől sikerrel zártam. Ennyi dolgom volt a versennyel.
Ugyanezt éreztem most, a lemezbemutató után is, és arra jutottam, bármi történjék is, megtisztelem a piacot, a közönséget a befogadókat azzal, hogy nem foglalkozom olyasmivel, amihez épp nem érzek késztetést. Mert a zene mellett e pillanatban rengeteg olyan hasznos ötletem van, amivel mások segítségére lehetek, és remélem, megélek majd belőle. Ha nem, az sem baj. Akkor majd elmegyek kurvának, és akkor nevethettek majd rajtam is. Most is az vagyok, semmi változás nem lenne, mindkét állásnak fontos alappillére a szopás képessége, és az arra való hajlandóság.
Sajna nem bírom tovább.
Maradt még kábé 200 lemezem, és tudod mit, ha tényleg semmit sem ér, amin dolgoztunk, nem kell megvenni, nem lehet az ilyesmit kötelezővé tenni. Aki kér, és kívácsi rá, és ingyen szeretné, csak írja meg a címét, szaboeszti@gmail.com, és elküldöm. Én , személyesen, ingyen, épp annyiért, amennyit érnek a legjobb dalaim. Kifizetem a postakölstéget is. Látod, mindent meg lehet tenni velem.

És itt a Proud Mary, tessék, ingyen van ez is. Nézd meg, szívesen adom, ez egy jó emlék arról, amikor először legyőztem magam.

És koncertezni sem tudok már. Nem akarok alkudozni, klubokra várni, lejjebb menni tízezerrel, csak hogy olcsóbb legyek Cozombolisnál, hogy aztán a falunapon az élő unplugged alatt azt üvöltsék az arcomba századszor is, hogy : „magyaruuuuul”, meg „gyorsat”. Egy igényes profi repertoár volt a célunk, élőzene egy gitárral, és nem az, hogy miközben énekelek, Márióra várjon a nép.
Végre elfogadtam ezt az egészet. Nem könnyen látja be ezt az ember, de megnyugtató, hogy soha többé nem kell majd erőködnöm.
A pia ér pénzt, a pszichológus is, a harmincadik szürke top is, a női lapok legújabb száma, a mozi, a csoki, a színház a kozmetikus.. csak a zene nem.
És ez az egész nem gáz, hanem válasz, amit végre megértettem.

Most nincs kedvem ehhez. Vagyis volna, de már több a rossz, mint a jó. És kimehetnék külföldre, csak nincs már erőm ahhoz sem. Nem érzem már jónak magam.

Programigazgatók, Artisjus, Velvet, letöltők, mindent megtehettek. Kurvát csinálhattok a zenészekből, és röhöghettek aztán rajtuk, óriási hatalmatok van, amit úgy használtok fel, ahogy akartok. Remélem, lesznek, akik sokáig kitartanak, addig amíg más idők jönnek. Én eddig bírtam.

Nem tudom, mi lesz, de olyasmit csinálok majd, amihez sok-sok kedvem van, a zene is így kezdődött. Szeretek írni, a designhoz is értek, weboldalak, grafika, satöbbi, rengeteg lehetőség van.
És nem tudom, lehet, hogy csak 1-2 napos pihenőidőről van szó,gőzöm sincs. Amin gondolkodtam ezzel kapcsolatban az sokkal érdekesebb. Mit kell csinálnia akkor az embernek, ha elérte a csúcsot?
Persze, nem a sztárságra gondolok, és egyéb világi hülyeségekre.
Hanem a hatalmas sikerre, mindegy, miben.
Mert ugye tudjuk, hogy onnantól csak lefelé vezet az út, és nem lehet más az emberből, mint bukott mega, tönkrement lottónyertes, újrakezdő, lefelé haladó.
Mi lehet a csúcs jelentősége?
Mit kéne tenni, hogy ne következzen azonnal mélyrepülés az álmaink megvalósulása után?

Ne érjük el soha azt, amit valóban szeretnénk? Lavírozzunk mindig csak a közelében?
Á, hülyeség. Minek? És egyáltalán, hogyan?
Mondjuk mercit szereték, de ne vegyek csak Octaviát, nehogy aztán egy nap rádöbbenjek, hogy az a kurva merci mégsem oldotta meg az életem?

Próbáljunk meg fent maradni a csúcson?
Erőlködés, nincs értelme. Meg amúgy is: hogyan? Mindenki így kezdi, de aztán rájön, hogy az nem is olyan egyszerű ez. Meg ráadásul unalmas is lehet.
Ott ücsörög az ember a hegy tetején, és akkor rájön, hogy nem látja senki, aki elismerően bólogathatna. De ha mégis észrevesz valaki lentről, és elkezd tapsolni, majd hatalmas tömeg gyűlik köré, akkor mi van? Néhány nap után elég uncsi lehet. És később, amikor mégis feljutnak néhányan, mindjárt nem is jó érzés az egész, nem is vagy már olyan különleges.
Tiszta kudarc az egész hegy-dolog.

Most akkor el se induljunk sehova? Hát elég rossz ötlet ez is.

Asszem egy választásunk van ilyenkor. Fel kell mászni, de nem lezuhanni kell, mélyrepülni, hanem örömmel, a siker biztos tudatában leszökkeni, szánkózni, vagy sielni a hegy tetejéről, és egy újabbra felmenni.

Na jó, de mitől fogok én örömmel, ráadásul önként leszaladgálni onnan, ahová épp feljutottam?
Hát gondolom attól, hogy valóban sikernek érzed a feljutást. Ez asszem akkor következhet be, ha kapsz valami maradandó emléket odafenn, amit eztán mindig magaddal vihetsz. Olyasvalamit, ami mindig eszedbe juttatja a sikert, és folyamatosan örülni tudsz neki.
Mert több lettél.

..asszem egy választása van annak, aki valósi csúcsokra akar eljutni, vagyis igazi sikert akar elérni..
Saját magát kell legyőznie, és nem a hegyet.

Jaja, szerintem a csúcs csak a kísértés, épp úgy mint az a fajta szerelem, amiben kapni akarunk.
Mindkettőnek nagyon rossz vége lesz, ráadásul törvényszerűen.
Asszem nincs is csúcs.
Nem is hegymászás az élet, hanem gátfutás.

Jaaaj, hát mondtam én már reggel, hogy valami csodálatos dolog fog történni ma! Felmentem a Velvetre, és rájöttem, hogy van azon valami népszerűségi szavazás is a hírességi mellett. Nem értem, hogy a másik mi, szerintem az se, aki csinálja, de a lényeg, hogy ott voltam a népszerűségin, valahol elöl. Juhuúúú! Hát ez nagyon kedves mindenkitől, köszönöm szépen.

(tovább…)