Találkoztam az egyik ismerősömmel bevásárlás közben. Nálam olyan negyven évvel idősebb, de szeretünk beszélgetni, már amennyiben a megértő bólogatás még ide tartozik. Ezt én szoktam csinálni, ő meg mondja, hogy mi a szitu. Aszongya most, hogy ez van, meg az van, ez pletyka, meg az is, házasodások, válások, és akkor képzeljem el, hogy mi van még. Hát ő mindjárt meg fog őrülni, amikor látja, hogy úgy megy az utcán valaki, mint ez a Nemmondommegmilyen-né. Hogy a kiskosztümbe vonul, meg a kalapkába, pedig tudjuk, hogy kirugták abból a kis semmi állásból is, és a férje már nem is dolgozik, és valószínűleg meg is csalja, és borzalmas, hogy miylen idegesítő, ahogy ennek ellenére “vonul”. Ő ismerte gyerekkorában is, és akkor is olyan ostoba volt, csak szeretett volna okos lenni, de végül mindig a férjei tartották el. Ő csak gyereket nevelt, errefel vonul itt a kiskosztümbe, mint akinek van munkája. Kiöltözve megy az utcán, és olyan fejet vág, mint aki gazdag.
(tovább…)