Szabó Eszter blogja

na. rendeberaktam az életemet.
Úgy történt, hogy egyszer csak azt éreztem, túl sok a kérdés benne..
Aztán eszembe jutott mi lenne, ha mondjuk válaszolnék rájuk.

Végül nagyon egyszerű volt.
Leírtam, hogy mihez van tehetségem,
pontosabban azt, mi az, amiben eddig sikerem vot, és szívesen csináltam, lelkesen bármikor az életetem során.
aztán azt, mihez értek,
aztán meg azt, mihez volna kedvem.
meg azt is felírtam, mit nem csípek.

az elsőre az volt a válasz, hogy énekelni szeretek, de csak ott, ahol engem várnak, és nem mulatóst, hanem jó unpluggedot szeretnének. Máshova nem megyek már, senkinek se jó az. Meg amikor a mega előtt (es után egy kicsit) műsort vezettem, azt nagyon szerettem.
pontosabban kérdezni, és meg kell, hogy mondjam, ebben jó vagyok.:-)))))
Meg írni is szeretek,
meg tervezni.
Mást most nem.
Aztán vannak a képességek: webdesign, grafika, satöbbi..
Hmm: hát a fentiek, így együtt, az lenne a jó.
Nem hiszem, hgy csak azért kéne a zenéhez tagaszkodni ráadásul kizárólagossággal, csak mert az hozza a leglátványosabb népszerűséget.
Főleg, ha máshoz is van kedvem. őssze is írtam egy csomó témát, ami érdekel, és szívsen írnék belőlük 1-2 cikket. Felkerestem egy pár embert, akiket meginterjúvoltam, és tökjó, érdekes anyagok születtek, és nagyon sok ötletem van még.

és azt is elhatároztam, figyelni fogom a lehetőségeket, hol van érdekes műsor, amiben kérdezni lehet. jaja, csak kérdezős érdekel..

Na, most ez nem azért van, hogy mindenki örüljön, milyen okos vagyok, hanem sak mondom, hogy nem is volt nehéz az egész. Kiválasztottam, mi okoz örömöt, és eldöntöttem, hogy azzal kapcsolatban fogom keresni a lehetőségeket.ja,ja.
Megfogadtam a saját tanácsomat.. Végre.

jajajaja! olvastam a Borsban egy jó cikket. ja, igen, ott. Aszongya, hogy a szerncsés embereket vizsgálta az arc (ez is, de lehet, hogy ugyanaz volt, mint akiről korábban írtam, mindegy), és akkor észrevette, hogy aki nagyon szerecsés és sikeres, az minden véletlent a javára fordít.
Lekési a buszt és ismerkedni kezd, belebasz a fejébe a villám, és felszedi a nővérkét, ilyenek..
Jó az utóbbit nem a Bors írta, hanem én, rá lehetett ismerni, gondolom.
Emellett a szerencsés ember nyitott mindenre és mindenkire, mindenféle eseményt és találkozást örömmel fogad, pedig elvileg semmi oka nem lenne rá..
Kivéve a statisztikai adatokat, amik szerint valóban olyan pozitív lesz az esemény, amilyennek gondolta..
Háát no comment..
Tudtuk.

Ja, és Joe Vitale új könyvét is elolvastam tegnap, az meg azt mondja, szeressem meg, amit akarok. Hhát én tegnap óta úgy megszerettem a 1,440 mrd-ot, hogy ihaj.

..meg szeretem az új életemet, amiben sokmindennel fogalakozom ( a lottónyeremény ellenére).
Na, most mondom, hogy néhány nap, és megvalósul, amit elterveztem. Fellépések jó helyen, kérdezős vezetés, írás, lottó.
Csak mondom, hogy a lottónyereményt egy darabig totokban tartom még, amig el nem költöm. Aztán elmondom, megígérem. Bár, már el is mondtam..

haaaajaj, elkéépzelni sem tudom, hogyan költhették át a bulvároldalak a bejegyzéseimet. Merthogy ugye elvből nem olvasom el, mivel akkor már úgyis menthetetlen..

Csak abból gondolom, hogy valószínűleg semmi igaz szó nincs a velem kapcsolatos legutóbbi hírekben, hogy csomóan sajnálkoztak levélben a szerencsétlen helyzettel kapcsolatban, biztattak, és támogattak, és hát azt gondolom, ha valami, akkor ez nem lehet más, csak tévedés. Egyébként nagyon cukik, és jó ilyesmit olvasni, de szomorkodásra semmi ok, ugyanis jobban vagyok, mint valaha. Igaz, hogy a sok blogbejegyzés közt szerepelt egy elkeseredett is, de az a hangulat sok-sok jó eredménnyel járt, ahogy megígértem magamnak.
Először is elgondolkodtatott azzal kapcsolatban, mihez volna még kedvem. Miután kitaláltam, segítséget is kaptam a megvalósításukhoz, ezen kívül nagy megkönnyebbüléssel járt az egész. Valahogy úgy alakult, hogy nem a zenei pályámat engedtem el, hanem csak az aggodalmakat vele kapcsolatban, ami nagyon megnyugtatott, satöbbi, satöbbi..
Nem ez a lényeg, hanem, hogy nem lehet egy blogot, és annak egyes gondolatait kiragadni. Hülyeség, nem informatív, kamu!

Nem lehet azért fizetést kapni, hogy az ember kiragadgál valamit két sor közül, aztán azt gondolja újra. Ha egyszer azt írom például, hogy „Armand fiam jó kölök”, akkor biztos, hogy abból azt kell címként kiválasztani, hogy „Ölök”..? Tényleg ez benne az információ?

Egyébként épp most gondoltam végig, hogy csomó újságíró barátom van, nem velük van a baj, hanem a “grimmfivérekkel”.

A lemez egyébként az ország 5 legeladottabbja közé került a héten, (juppppiiiii!!) bár ez nem a mélypontnak köszönhető, hanem a lemezbemutatónak..:-))
(mivel múlt heti adatokra alapoz)

Aki nem hiszi, járjon utÁna a Mahasz-adatlapon.
Sok szerepe van abban a sok támogató levélnek, hogy minden jóra fordult.
Arra gondoltam, hálából mindenféle kedvezményeket, meg ajándékokat adok majd a rajongói klub tagjainak. Mega-kalapokat, gyulai nyaralást, idegenvezetést kedvezményes lemezvásárlást, már szóltam is nekik, majd kisorsoljuk..

Akit érdekel, asszem a szabo-eszter.gportal.hu az.
tudom, van több is, dehát szerintem legyen csak egy, nem?

Aki meg szeretne a játékokban részt venni, küldje a “nyertes”-szót a szabo.eszter.management@gmail.com emailre.okés?

Jjja, meg még azt is el akartam mondani, hogy ennek a blognak akkor van igazán értelme, ha kronológiában olvassa el az ember, vagyis az elsővel kezdi, és nem az aktuálissal. Úgy érdekesebb, komolyan.:-) Ez itt is megtehető, vagy a www.szaboeszter.hu –n, ahol eleve időrendi sorrendben vannak a bejegyzések.

Elmondjam, miért jobb civilnek lenni, mint celebnek?
Azért például, mert a civilek helyretehetik, rendreutasíthatják a celebeket, beléjük közthetnek, leszavazhatják, felszavazhatják, lefikázhatják, megítélhetik, definiálhatják, és híresztelhetnek bármit, amit akarnak az illetőről egymás közt. Ha a celeb azt mondja, hogy nála XY mondjuk olcsóbban jár fellépni, akkor megint lehet leszarozni, nekimenni, megütni, hogy ilyeneket hogy mer mondani, és mindenki hirtelen Teréz anyává inarnálódik az ember néhány pillanatra. Aztán hazamegy, jól megüti az asszonyt, csal egy kis áfát, és megnéz egy jó letöltött filmet, de a lényeg, hogy nyugodtan hajtja álomra a fejét: ma megint helyreraktam egy nemnormális celebet, amiért így beszólt szegény másiknak, ámen.
..na persze tudom én, hogy  nem mindenki ilyen..:-))
..mert celebnek lenni meg a sok aranyos levél miatt jobb, amit az elmúlt napokban kaptam, és nem csak a levelekről van szó, hanem a sok-sok CD-megrendelésről, és mindenféle lehetőségről, amik azt kezdik igazolni, hogy egészen biztos jóra fordul minden, és a zenei pályám újragondolása egy sor új lehetőséget teremt majd. Eddig csak elhittem, de mostmár látom is, hogy így lesz.

Meg vagyok nyugodva.:-))

jjjaaa, aki szívesen elolvasná a blog legérdekesebb, és legfontosabb bejegyzéseit , a www.szaboeszter.hu-n megtalálja.

Olyan sokan, rengetegen írtak midenféle kedves dolgot, (meg volt egy nóném tahó is) hogy arra gondoltam, kicsit pontosítom ezt az egész befejezés-dolgot. Sajna gőzöm sincs, hogy melyik bulvároldal mit költött hozzá a blogbejegyzéshez, vagy hogyan fújta fel, mindegy is. A lényeg inkább az, hogy ez az egész mostani zenei- és lelki állapot csak akkor lesz gáz, ha az ember azt fogja rá. Igen, asszem ilyen egyszerű: ha azt mondod, hogy nincs már kedvem, és ez szar, akkor pontosan az lesz, de én már korábban eldöntöttem, hogy minden jó, és ehhez az egyhez ragaszkodom bármi történjék is.
Figyeld meg, nagyon jó vége lesz ennek is! Talán új erőre kapok majd, és még az lehet, hogy más tehetségeimet, képességeimet is használni fogom, lehet, hogy írok majd, kérdezek, vagy tervezek, nemtom, végülis szerencsére sokmindenhez kedvem van. De jó vége lesz, ez biztos, mert a mélypontoknak a felemelkedés a sorsa.

Igen, már korábban volt szó arról, hogy mit tegyen az a szerencsétlen, aki eléri a csúcsot valamiben, hiszen onnantól csak lefelé vezet az út, de ennek igaz kell, hogy legyen a fordítottja is. Minden mélypontot felemelkedés követ.
..amúgy meg Neked mindegy mi lesz, változik-e a hozzáállásom, vagy sem, a legfontosabb az, hogy ha valaki befejezi azt, ami nem működik, vagy nincs kedve, vagy ereje már csinálni, akkor abban egy tökjó lehetőség van arra, hogy onnantól kezdve valami izgalmas, szórakoztató dologba vágjon bele, amiben újra sikeres lehet. Anélkül csak a szarban maradna kitartóan, szívósan, türelmesen, büszkén és mindenekelőtt szomorúan..
Tudom, hogy ez egyszerűnek hangzik, dehát anélkül nem lehet új útra lépni, hogy a régit el ne hagyjuk, ezen nincs mit bonyolítani. Mondtam már: abban biztos lehetsz, hogy ha valami túl egyszerű, akkor a jó megoldással állsz szemben, és hát ezt én mondom 27, azaz huszonhét év élettapasztalatával:-))))))…
Tegyünk most félre engem, lehet, hogy komolyan abbahagyom, lehet, hogy csak aznapi hiszti volt, amit felfújt a sajtó, nem tudom, nem érdekes, majd, ha rájöttem, elmondom, ígérem.
Az asszem sokkal fontosabb, hogy vajon komolyan meg kellene fogadnom azokat a tanácsokat, amiket ilyenkor hall az ember: ne add fel, tarts ki, satöbbi..????
Tényleg ez volna a jó hozzállás, a megfelő tanács? Ha nem megy valami, erőltessem, szorítsam össze a fogam, szenvedjek, és reménykedjek ahelyett, hogy olyasmit keresnék, ami új lendületet, sikert, hasznosságot és örömöt adna?
Tényleg ne adjam fel, küzdjek, és ha mégis az én példámnál maradunk,erőszakkal toljam magam a közönség arcába?
..vagy adjam fel, és keressek olyasmit, ami megy..
hmm?
..én például nem vagyok olyan erőszakos típus…
.. hááát, gondolom, mindkettő lehet jó választás, attól függően, hogy melyik okoz örömöt. Szerintem csak akkor nem tévedünk, ha ez vezet mindenben, mert így legalább abban az adott pillanatban jól érezzük magunkat.

..és ha jobban belegondolunk az élet csak egy csomó “adott pillanat” sorban egymás után ..

..csak úgy mondom, hogy nem arról van szó, hogy egyvalaki cikke miatt akkor most abbahagyom. Csak szerettem volna, ha mindenki látja, hogy nem könnyű a helyzet. Remélem, elmúlik.:-)
Megint összeírtam, hogy mik tesznek boldoggá és az éneklés, koncertre járás benne volt. De aztán azt is összeírtam, hogy mi az, ami elkeserít, és meg kell, hogy mondjam, szerepelt abban egy csomó zenével kapcsolatos esemény is: rádiókon aggódás, koncerteken aggódás, szponzorhajkurászás, közönséghajkurászás.. és azt hiszem, ennek nem így kéne lennie, hanem épp fordítva.

Szóval asszem ez válasz. Úgyhogy van még egy ajiklipem, azt kihasználom. Szerintem a Farkas Zsófis számból csinálunk egy klipest, úgyse játsza majd a VIVA, nem vagyunk tinikorosztály, de legalább tettem valamit azért, hogy Zsófit jobban megismerjék.

Hááát, akármerre induljon az ember, lejtőt talál, ha nem tévedek.
Nekem mindig máshol volt a hegy teteje, mint ahol a szabályok szerint lennie kéne, de ennek inkább örülök.
A lemezbemutatón nagyon sokan voltak, és nagyon megható volt az egész emiatt. Mivel kedd volt, és nemrég játszottunk ott, arra gondoltam, csak néhányan lézengenek majd, ehhez képest tele lett a vár előtti tér. Tökjó volt! Mégis, mikor vége lett, ugyanazt éreztem, amit például a Proud Mary után a megában: jó, oké ez megvolt, de innentől szívesebben csinálnék valami mást. Megcsináltam egy olyan lemezt, amiben minden benne van. Mindenféle zene, és minden, amit tudok.
Nem tudok többet mutatni.

.. nem akarok erőlködni tovább.

..mert nem tetszik, hogy nem tisztel semennyire a velvetes srác, amikor azt írja, a Cinis duett volt az egyetlen promó, és amikor a lemezkritikából szándékosan kihagyja azokat a dalokat, amikről nem tud rosszat mondani, ahogy a lemez legjobb fordulatait, legjobb számait is. Sajnálom, hogy nem érti, hogy a dal, amit mulatósnak hisz, az paródia, és nem tetszik, hogy nem érti, és nem kérdezi meg, mert igénytelen. Azt gondoltam okos, szellemes, értő, rávilágító kritika lesz, erre kaptam egy amatőr véleményét, akik végig azt figyelte, mibe lehet belekötni, és minden szar volt neki. Amikor például megállapította, hogy ez a stílus semmihez nem hasonlítható, leírta, hogy ez milyen szar, miközben erre vagyok a legbüszkébb. Arra, hogy egy tök új zenei stílus jött létre véletlenül.

..azóta sem mertem elmondani Tominak, hogy a lemezről, amiért annyira lelkesedett, amiért Amerikában díjat kapott, amire olyan büszke volt, most az terjed el, hogy egy kalap szar, egy csávó véleménye miatt..

És tudod, mit, csávó? Hordd le mindennek az albumot, és örülj, ha emiatt nem veszik majd meg. Örülj, ha nem adok el sokat, és tudjátok, mit? Ne vegyetek lemezeket, ha úgy látjátok jónak.
Mindent meg lehet csinálni.Velem is, a Földdel is a világgal is.
Én akkor is nagyon büszke vagyok erre az albumra, és meg kell, hogy mondjam, őszintén, szerintem kurva jó lett. És te meg hallgasd azt, ami divatos, vagy kemény, imidzsépítő, vagy különc, – mindenki megérdemli azt, ami hallgat.
Én nem akarok tolakodni, nem fogok többet énekelni, ha nem kell már a zene. Megértem, ha így van. És nem fogok elszomorodni, nem fogom minősíteni a dolgot, csak feladom. Mert ugye nem baj, de erőlködni sem szeretnék, hogy jó lemezeket készítsek hónapokig, lelkesedéssel, dijakkal, vokálokkal, népzenésszel, szólóval..
Ha nektek nem ér 2400 forintot, annyit, mint amennyit egy héten elcigiztek, amennyit egy étteremben elkajáltok, amennyit a fodrásznál hagytok, akkor azt tudomásul kell venni.
Akkor nem ér a zeném semmit, és kész. Nem baj, hanem válasz. Semmi gáz.

.. én sajnos nem vagyok ügynök, nem vagyok szervező, ha nem kell, akkor csinálok mást, szerencsére már korán kivettem a részem a zenéből azt, amit kivehettem. Már az elején legyőztem a félelmeimet, kiálltam a színpadra, és most megcsináltam a legjobb lemezt, amire képes voltam.

És akkor jön a velvet, mert ott az az imidzs, hogy fikáznak. És jön az artisjus, annyi jogdíjjal, amiért nem éri meg, mert a többit a működésére, meg az öregek járadékára visszatartja. És senki sem meri megbolygatni az ottani sunnyogást. Most komolyan be kellene menni balhézni? Nem balhézok. Artisjus, legyetek gazdagok, keressetek sokat, vigyétek a rátok eső részt.
Akkor legfeljebb nem lesz több „..Hogy te is szeretni tudj”-megvan a világ anélkül is.

És amikor Mujahid pénzért levetkőzik online, akkor nem röhögni kell, hanem sírni.
Azon, hogy mit csináltatok a zenészekkel.

Visszatérve a csúcsra és Proud Mary-re, eztán, mint talán látható is volt, nem ugyanazt a formát hoztam a versenyben, mert nem a dicső győzelem volt a szemem előtt, – az én végcélom már megvalósult rögtön az első pillanatban. Legyőztem magam, a korábbi évek, sőt évtizedek önbizalomhiányát, és a Megasztárt innentől sikerrel zártam. Ennyi dolgom volt a versennyel.
Ugyanezt éreztem most, a lemezbemutató után is, és arra jutottam, bármi történjék is, megtisztelem a piacot, a közönséget a befogadókat azzal, hogy nem foglalkozom olyasmivel, amihez épp nem érzek késztetést. Mert a zene mellett e pillanatban rengeteg olyan hasznos ötletem van, amivel mások segítségére lehetek, és remélem, megélek majd belőle. Ha nem, az sem baj. Akkor majd elmegyek kurvának, és akkor nevethettek majd rajtam is. Most is az vagyok, semmi változás nem lenne, mindkét állásnak fontos alappillére a szopás képessége, és az arra való hajlandóság.
Sajna nem bírom tovább.
Maradt még kábé 200 lemezem, és tudod mit, ha tényleg semmit sem ér, amin dolgoztunk, nem kell megvenni, nem lehet az ilyesmit kötelezővé tenni. Aki kér, és kívácsi rá, és ingyen szeretné, csak írja meg a címét, szaboeszti@gmail.com, és elküldöm. Én , személyesen, ingyen, épp annyiért, amennyit érnek a legjobb dalaim. Kifizetem a postakölstéget is. Látod, mindent meg lehet tenni velem.

És itt a Proud Mary, tessék, ingyen van ez is. Nézd meg, szívesen adom, ez egy jó emlék arról, amikor először legyőztem magam.

És koncertezni sem tudok már. Nem akarok alkudozni, klubokra várni, lejjebb menni tízezerrel, csak hogy olcsóbb legyek Cozombolisnál, hogy aztán a falunapon az élő unplugged alatt azt üvöltsék az arcomba századszor is, hogy : „magyaruuuuul”, meg „gyorsat”. Egy igényes profi repertoár volt a célunk, élőzene egy gitárral, és nem az, hogy miközben énekelek, Márióra várjon a nép.
Végre elfogadtam ezt az egészet. Nem könnyen látja be ezt az ember, de megnyugtató, hogy soha többé nem kell majd erőködnöm.
A pia ér pénzt, a pszichológus is, a harmincadik szürke top is, a női lapok legújabb száma, a mozi, a csoki, a színház a kozmetikus.. csak a zene nem.
És ez az egész nem gáz, hanem válasz, amit végre megértettem.

Most nincs kedvem ehhez. Vagyis volna, de már több a rossz, mint a jó. És kimehetnék külföldre, csak nincs már erőm ahhoz sem. Nem érzem már jónak magam.

Programigazgatók, Artisjus, Velvet, letöltők, mindent megtehettek. Kurvát csinálhattok a zenészekből, és röhöghettek aztán rajtuk, óriási hatalmatok van, amit úgy használtok fel, ahogy akartok. Remélem, lesznek, akik sokáig kitartanak, addig amíg más idők jönnek. Én eddig bírtam.

Nem tudom, mi lesz, de olyasmit csinálok majd, amihez sok-sok kedvem van, a zene is így kezdődött. Szeretek írni, a designhoz is értek, weboldalak, grafika, satöbbi, rengeteg lehetőség van.
És nem tudom, lehet, hogy csak 1-2 napos pihenőidőről van szó,gőzöm sincs. Amin gondolkodtam ezzel kapcsolatban az sokkal érdekesebb. Mit kell csinálnia akkor az embernek, ha elérte a csúcsot?
Persze, nem a sztárságra gondolok, és egyéb világi hülyeségekre.
Hanem a hatalmas sikerre, mindegy, miben.
Mert ugye tudjuk, hogy onnantól csak lefelé vezet az út, és nem lehet más az emberből, mint bukott mega, tönkrement lottónyertes, újrakezdő, lefelé haladó.
Mi lehet a csúcs jelentősége?
Mit kéne tenni, hogy ne következzen azonnal mélyrepülés az álmaink megvalósulása után?

Ne érjük el soha azt, amit valóban szeretnénk? Lavírozzunk mindig csak a közelében?
Á, hülyeség. Minek? És egyáltalán, hogyan?
Mondjuk mercit szereték, de ne vegyek csak Octaviát, nehogy aztán egy nap rádöbbenjek, hogy az a kurva merci mégsem oldotta meg az életem?

Próbáljunk meg fent maradni a csúcson?
Erőlködés, nincs értelme. Meg amúgy is: hogyan? Mindenki így kezdi, de aztán rájön, hogy az nem is olyan egyszerű ez. Meg ráadásul unalmas is lehet.
Ott ücsörög az ember a hegy tetején, és akkor rájön, hogy nem látja senki, aki elismerően bólogathatna. De ha mégis észrevesz valaki lentről, és elkezd tapsolni, majd hatalmas tömeg gyűlik köré, akkor mi van? Néhány nap után elég uncsi lehet. És később, amikor mégis feljutnak néhányan, mindjárt nem is jó érzés az egész, nem is vagy már olyan különleges.
Tiszta kudarc az egész hegy-dolog.

Most akkor el se induljunk sehova? Hát elég rossz ötlet ez is.

Asszem egy választásunk van ilyenkor. Fel kell mászni, de nem lezuhanni kell, mélyrepülni, hanem örömmel, a siker biztos tudatában leszökkeni, szánkózni, vagy sielni a hegy tetejéről, és egy újabbra felmenni.

Na jó, de mitől fogok én örömmel, ráadásul önként leszaladgálni onnan, ahová épp feljutottam?
Hát gondolom attól, hogy valóban sikernek érzed a feljutást. Ez asszem akkor következhet be, ha kapsz valami maradandó emléket odafenn, amit eztán mindig magaddal vihetsz. Olyasvalamit, ami mindig eszedbe juttatja a sikert, és folyamatosan örülni tudsz neki.
Mert több lettél.

..asszem egy választása van annak, aki valósi csúcsokra akar eljutni, vagyis igazi sikert akar elérni..
Saját magát kell legyőznie, és nem a hegyet.

Jaja, szerintem a csúcs csak a kísértés, épp úgy mint az a fajta szerelem, amiben kapni akarunk.
Mindkettőnek nagyon rossz vége lesz, ráadásul törvényszerűen.
Asszem nincs is csúcs.
Nem is hegymászás az élet, hanem gátfutás.

LÁV!

..asszem rájöttem valamire az előző bejegyzés kapcsán.
Mert az jutott eszembe, miért van az, hogy egyesek szenvednek amikor szerelmesek, mások szerint sötét verem, néhányan hajkurásszák, hogy minél többször érezzék satöbbi.
Egyfelől megállapíthatjuk, hogy mivel előbb-utóbb elmúlik, nem sok jó vége van annak, ha az ember szerelmes. És akkor még arról nem beszéltünk, hogy mi van közben.

Persze, jó volt annak idején összevissza szerelmesnek lenni, de egy idő után úgy tűnt, mintha arról szólna az egész, ki szívja meg a végén. Tökmindegy, hogy egy estés, vagy néhány hetes kapcsolatról volt szó, ha a legőszintébb voltam, akkor is állandóan előállt egy olyan szitu egyszercsak, amikor döntenem kellett: hagyom, hogy lúzer legyek, vagy valaki mást teszek azzá.
Vagy másképp: én keresem meg, vagy ő.
Nyilván aki keres, általában aláredelt szerepben van.
Meg aki meghív, aki bocsánatot kér, aki először meg a másikhoz, aki nem érti a viccet, aki megkérdezi, hová menjünk, sok hüje alárendelt szerep.

Azon filóztam, hogy most komolyan létezik, hogy ez az egész ilyen nehéz? Hogy játszmázni kell, meg manipulálni, különben te leszel az áldozat. És akkor rájöttem, hogy áldozatnak lenni szar, de legalább olyan rossz, ha te kerekedsz felül. Nem okozott örömet az sem, egyáltalán.

És gondolkodni kezdtem, vajon mi köti össze ezt a sok szenvedő szerelmest, akkor hátha rájövök majd, mi lehet a sikeresek titka. És rájöttem, hogy ez a sok okos, élükön velem, nem is szerelmes, hanem csak hiúságból elvár valamit a másiktól, amit ha nem kap meg, akkor sír a pici egója: önbizalmat, virágcsokrot, menő férjet, biztos anyagiakat, kellemese estét satöbbi.

A másik meg nyilván még szép, hogy nem fogja örökké azt bizonygatni, milyen szépek vagyunk, csak úgy, ő is csak egy bizonyos önös cél érdekében tette azt eleinte: dugás, vagy feleség-, bejárónőszerzés, trófea stb.
Es akkor azt mondják, hogy szerelmesek, miközben csak arról van szó, hogy jó hallani, amiket a másik mond, és jobban érzem magam tőle. Valamiért fel is nézek az illetőre, és ha egy ilyen értékes ember épp nekem mond ilyet.. nos ez volna a szerelem?
Csak egy kis egózás?
Igen.
Nem sok.
Főleg, mert eztán, akkor ha nem kapja meg az ember, amit akar: kizárólagosságot, bókokat, stb, akkor kiborul, hogy jaaaaj, hát ez rosszul esik, ez az ember egy bunkó.

De nem az az ember a bunkó.
Hanem te vagy az , aki tőle teszed függővé a hangulatodat. Te vagy az, aki hagyja, hogy mások mondják meg, milyen szép vagy, okos, satöbbi, ahelyett, hogy megtalálnád magadban, amiket akarsz, és akkor nem lennél függő mások véleményétől, attól, amit kapsz.

..ahaaaa, szóval ha az ember csak kapni akar, és akkor rossz vége lesz.

Hát gondoltam, ezek alapján akkor majd én inkább csak adok, és akkor jó vége lesz.
Ámen, így lett.

Voltunk tegnap koncertezni, kettőn is. Az egyiken találkoztunk egy jóssal. A jós azt mondta, jövőre nagy slágerünk lesz, és külföldi sikerek. Mondott amúgy olyat is, amit nem tudunk, )), és még olyasmit is, amit ő sem tudhatott, biztosan nem. Pl, hogy én a hozzáállásommal blokkolom olykor a meggazdagodást, mert nem tudom elhinni, hogy megérdemlem a sok jót, amit kapok.
És ebben, akárhonnan is szedte, igencsak igaza volt.
Nem foglalok állást jós-ügyben. Mertugye talált, csak nem tudjuk , mire alapozta.
Tavaly még azt mondtam volna, hogy kamu, én vagyok a jós, és tudom csak, hogy mi van a jövőmben. A jósok sikere abban áll, hogy kigúvadt szemmel belédszuggerálnak valamit, amit te elhiszel, valószínűnek tartasz, jövőképként elfogadsz, fejben tartod, és meg is valósítod.
Ésakkor juhúú, igaza lett jóskának, megérte a harminc rongyot, tényleg jött a barna szemű, családos..
..mindezek mellett , amióta már kezdem sejteni, mennyi mindent nem tudok, el tudom képzelni, hogy egyeseknek megvan az a képessége, hogy annyira ráhangolódjanak másokra, hogy képesek legyenek tudni, melyik az a jövő, ami felé az illető ebben a pillanatban tart.

Abban az egyben gázok a jósok, hogy néha béna neveket adnak maguknak. Jezabel, Padre, Zelma, meg Giorgio a nagy mágus… ilyenek.
Egy kicsit maguk alatt vágják ezzel a fát nálam, mert azonnal eszembe jutnak más státusszimbólumok, amikkel még egysejtűként kénytelen teleaggatni magát az emberfia, ha belső értékekben híján van. Kompenzál, gondolom.
Szóval tinikoromban még nagyon menő volt, ha megállt mellettem egy Audi, és kikacsintott, na jó, kiszólt belőle valaki, de ma már tudom, hogy az a csávó ül a sötétített ablak mögött, aki biztos abban, hogy gyalog egy csajt sem tudna felszedni.
Márpedig ezt ő tudja a legjobban.
Én meg hiszek neki.

Bár nem biztos, hogy minden esetre igaz, de nekem a Padre meg a többi név picit azt üzeni: „hozzám senki nem jönne, a saját nevemen nyomnám az ipart, kitaláltam valami hangzatosat, meg valmi látványosat is mellé, hogy pörögjön az üzlet.”
Ők tudják..

Nekem ez a jós szimpi volt, és végülis bárki az lenne, aki nem selyembe, bíborba öltözve hadonászna a kristálygömb fölött úgy viselkedve, mint az atyaúristen földi helytartója, hanem bemutatkozna, hogy .”.én kérem Kovács József vagyok, és az a helyzet, hogy látom a jövőt. Magam sem tudom, hogy csinálom, de tessék elhinni nekem, eddig mindig bejött. Eleinte gondolkodtam, mit kezdjek ezzel a dologgal, aztán úgy döntöttem, hogy bár kertészmérnök végzettségem van, szívesen segítek annak, akit érdekel a dolog. Magam sem hittem az ilyesmiben korábban, de tessék csak kipróbálni, nem kérek én érte semmit. Ha tetszik adni valamit, annak örülök, de igazán nem fontos. Tessék csak beljebb fáradni, itt a lócán szoktam a vendégeimet fogadni..”

Na, hát mindig történik valami!
Le akarják vágni Ricsi haját.
Az apja.
Ricsi a nővérem fia, az apja meg a férje értelemszerűen.:-)
Tizenéves raszta hajjal, tökjól áll neki, és majdnem biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen tanuló lenne hosszú hajjal is. Én legalábbis kevés olyan bizonyított esetről hallottam, ahol kísérleti körülmények közt, valaki okosabb lett volna, miután megszabadult a hajától. Sőőt, Sámsonra emlékszem, de az ő története épp ellenbizonyítékot szolgáltat.
Ha én tini lennék, és valaki levágná a hajamat erőszakkal, akkor nem igyekeznék neki örömet szerezni azzal, hogy jól tanulok. Inkább direkt elmennék csövesnek, hogy a szülők se legyenek boldogok, ha már nekem sem hagyták. Jó nagy szipus lennék, hogy szenvedjenek ők is, ahogy nekem kellett.
Higyjétek el nekem, nem igyekeznék a kedvében járni annak, aki megerőszakol.
Attól nem a tisztelet lesz nagyobb, hanem az utálat.

Most írt szegénykém, hogy mit csináljon, és komolyan előjött bennem a régi gyomorideg.
Merthogy azt mondja az apja, hogy a tanárok utálják az ilyen hajat.

Na, én nem vitatom, hogy az apjának igaza van, sőt, biztos utálják, elhiszem én, csak két dolgot szeretnék hozzáfűzni:
- Az egyik: ki nem szarja le?
- A másik: Magánügy. Saját személyes hiányosságuk, ha nem tudnak tolerálni valamit, birkózzanak meg vele, győzzék le magukat, szeressék meg, olvasgassák kussban a Bibliát, vagy néhány Kurt Tepperveint.
Úgy értem , ez gáz, de nem Ricsinek. Ha tanár lennék, szégyellném, ha ilyen tulajdonságaim lennének, ha ilyen felszínes, hajrólítélős’ faszfej lennék, és nem reklámoznám a szülőin másokat mocskolva, hogy még nagyobb idiótának tűnjek.

Egyébként is, mit lehet egy aranyos, cuki, rasztahajú tizenévesen utálni, aki ráadásul ilyen szerény, és édes fiú?!
Hogy mi a megoldás?
Háát Ricsinek kevesebb tanácsot tudok adni. Max a megbocsájtást.
A szülőknek többet egy picivel, de nem adok.
Mert pont én mondtam, hogy a nevelésben mindenre ugyanaz a válasz.
A támogatás.
Az igen.
Az építés.
Nehéz ezt elmagyarázni annak, akiben nincs ilyesmi, de higyjétek el nekem, hogy ha Ricsi haja felháborító lenne, akkor én is felháborodtam volna rajta, és Tomi is , és a barátai is.
De nem háborodtunk fel.
Nincs bennünk gyűlölet ezirányban.
Csak abban van, aki érzi.

Csillag születik

Arra gondoltam, indulni kéne a Csillag születik-en.
Méér?
Nem hiszem, hogy lenne a feltételek közt olyan, hogy „exmegák kizárva”.

Vagy mint zsűri, vagy mint versenyző, mindegy.
Vagy mint semmi, az is tetszik végülis.
El kéne indulni valami hülyeséggel, versmondással, vagy buborékfújással. Vagy az új népdalosdallal.
Vagy sztendappal.
Annyira vagyok én is vicces, mint azok a srácok a Comedy Centralon, akikre el szoktam aludni. Annyira vicces még a Biblia is.
Az inkább felolvasóest amit csinálnak, így egy kicsit barátokkköztös prózamondó-verseny a hangulata.

Aztán meg járnék vele haknizni, és mindenhol elmondanék egy-egy félórát ötszázért, persze mindenhol ugyanazt. Annyira gondoltam. Sok?
Hát összedobja az ember, nem?