..na, erre kiad a facebook egy ilyen napi gpondolatot..
“A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.” (Albert Einstein)
Vágó István egymilliót ajánl annak, aki megváltoztatja az ezotériáról alkotott elképzeléseit, -ezt olvastam a Blikkben. Egyrészt trükkös, -nyilván senki nem tudja megváltoztatni, csak ő, aki nem is akarja, másrészt kevés.:-) Entsuldigenzi bitte, hárommilliót kérek, a gázsit a mester szabja.;-)
Kedves Vágó Úr!
Förszt, a kvantumfizika. Ha valaki elményül benne, hamar kiderül, hogy ez az a TUDOMÁNY, ami mérhető ezközökkel teszi érthetővé a spiritualitást. Amúgy meg elég néhány Einstein idézet…
Harmadszor, a legtöbb jós jós a gondolataink teremtő erejével operál, pontosabban szuggerál, mert amit kigondolunk az lesz, ezt például be tudom bizonyítani tudományosan.Sőt, akár azt is, hogy a Bibliában emlegetett “mennyegzős hely” felkutatásához bezony nem kell meghalni, sőt, célszerű inkább életben maradni, hogy az ember a paradicsimban találja magát. Bibliaelemzések további 5 misi, ha már ilyen lazák vagyunk a milliókkal. Na mindegy, a legtöbb pozitív gondolkodással foglalkozó és tudatos teremtő könyv a következőket állítja:
A gondolatainkkal való teremtés lépései:
1. Egy vágy megfogalmazása, egy állítás, ami kifejezi,mire vágyunk.
2. Örömérzet vágyakozás közben, hiszen az indítja be a folyamatot, a vonzás törvényét. Előre örülnünk kell a dolog bekövetkezésének. In God we trust-you know..-Ön biztos többet olvasta, mint én..;-)
3.Kétségek megszüntetése a hittel, majd
4.boldog várakozás, felkészülés, ha kedvet érzünk, cselekvés, a cél irányában a boldogság érzetétől vezérelve.
5. Ezek után törvényszerűen a dolog megérkezése következik, mivel az állításunk azon a fizikai törvényszerűségen alapul, hogy két hasonló rezgésű energiamező vonzza egymást. Megérkezéskor csak az elfogadás a feladatunk, ami annyit tesz, nem kell akadályokat gördítenünk a megvalósulás útjába.”
Rövidebben: amit elegendő ideig a fejedben tartasz, megvalósul, vagy „kérd és megadatik”, ahogy Esther és Jerry Hicks csodálatos könyvének címe is üzeni.”
Megfogalmaztuk az állítást, jöhet a bizonyítási eljárás.
Dear Vágó Úr, ersztemál a matek, remélem, elég tudományos és logikus. A matek Önnek biztosan jó barcija, semmi bolondság, semmi krézi ösztönösség, csak a számok, ezeréves tények, pontos eredmények. Megnyugtató.
Ez a tudomány tehát szigorú, de igazságos: bármikor készségesen a kezünkbe ad törvényszerűségeket, cserébe csupán arra kér, hogy amit állítunk, bizonyítsuk is be. Azt mondja, ha azt állítod, hogy 2 + 2 = 4, akkor az legyen biztos, és legyen ugyanez az eredmény akkor is, ha emberekkel, tárgyakkal, vagy mással végzed az összeadást, ne legyen kivétel.
Vagyis állíthatunk bármit, az csupán akkor lesz igazság, ha minden esetben igaz.
Nos, az állításaink direkt módon történő bizonyítása nyilván nem lehetséges, hiszen nem létezik például egy megoldóképlet, amibe a bizonyítandó sorokat behelyettesítve kiadhatnak egy várt eredményt, de ez még nem ok az elkeseredésre, mert ha nem a lehetőség hiányára figyelünk, észrevehetjük, hogy sok más út van még előttünk. Például az indirekt bizonyításé. Ennek módja, hogy az alapgondolat ellenkezőjéből indulunk ki azokban az esetekben, ha az könnyebben bizonyítható, vagy cáfolható.
Most et fogjuk csinálni, mert az, hogy kizárólag mi magunk teremtjük a jövőnket gondolataink segítségével egyelőre megfoghatatlan, és sokkal jobban járunk, ha az ellenkezőjével kezdünk valamit. Mindehhez semmi más dolgunk sincs , csak fordítani egyet az állításunkon, (minden megvalósul, ami a fejünkben van, minden esemény kimenetele rajtunk múlik) vagyis azt alapul venni, hogy az események nem tőlünk, hanem a körülményektől függnek.
Sokan állnak így az életükhöz, megnézzük, igazuk van-e.
Az egyszerűség kedvéért azt javaslom, keressünk egy-két példát, és nézzük meg, minden esetben bejön-e a szabály. Ha igen, akkor elbuktuk a dolgot, és környezetünké lesz a sikerek és bukások döntő szerepe. Ha azonban találunk kivételt, nyerőben vagyunk. Mindez nem is olyan nehéz, ha az embernek van egy-két gondterhelt, állandóan a körülményekre hivatkozó ismerőse, akiből ihletet meríthet: „Nem tudok meggyógyulni,mert ebben a betegségben a legtöbbször meghalnak”. „Persze, neki sikerült, mert ott állt mellette a férje, és abban az országban jobb az orvosi ellátás”. „Nem hiszem, hogy megtalálom a szerelmet, mert igen rossz külsővel áldott meg a sors,vagy mert szegény vagyok és nem lehetek sikeres, mert nem olyanok a körülményeim, nem olyan családba születtem, és nincs semmilyen végzettségem satöbbi, satöbbi”.
Igazak ezek a gondolatok?
Mindjárt kiderül. Igaznak ugyanis akkor tekinthetők, ha az összes helyzetben működnek, vagyis a halálos kórok mindenkit megölnek, egyik rossz külsejű embernek sincs párja, és a szegények közt sohasem fordult még elő kiemelkedő siker.
Nos, mindenféle matematikai érzék nélkül is szembeötlő valótlanságok ezek, mert mindegyik felsorolt esetre akad jónéhány kivétel, úgyhogy a sorsukért környezetet okolók rossz úton járnak.
Ha a környezeten múlna a sorsunk, a hasonló körülmények közül érkezőknek, vagy abban élőknek előre megjósolható lenne a jövője minden egyes esetben. Pedig tudjuk, nem minden rákos beteg hal meg, nem minden csúnya férfi és nő boldogtalan, és persze sok-sok szegény emberből lett már világsztár és milliárdos.
A környezet döntő szerepe tehát kizárva, mert minden esetben akadtak kivételek, amik arra utalnak, az események kimenetelének döntőbírója valahol másutt lesz, nem a környezetünkben.
A siker, gazdagság, gyógyulás, szerelem és boldogság titka tehát biztosan nem a külvilágban keresendő. Az hogy hol élünk, kik a szüleink, milyen az anyagi helyzetünk, vagy bármi más nem szól bele a sorsunk alakulásába, vagyis valami mástól függ, hogy az álmaink megvalósulnak-e.
Egyébként ehhez nem kellett nagy szaktudás, mindannyian sejtettük, hogy a csodák titka nem valahol máshol keresendő, hanem bennünk.
A matematika ugyan még nem árulja el, hogyan válhat minden vágyunk valóra, de amiben segített, az is nagyszerű. Biztossá tette azt, hogy nem a körülményeken múlik, hogyan alakul az életünk. Márpedig ezt a gondolatmenet követve ezzel egyidejűleg azt is bebizonyította, hogy rajtunk. Ugyanis a világban csupán ez a kettő létezik: te, és a körülmények.
Vagyis minden rajtunk múlik.
Na, nyugi, hamar elérünk a végére, ami kis lépés Farkas Bercinek, nagy lépés a világnak.
Én most annyit állítok, hogy maga a matematika mondta ki: a környezet , az iskolázottság, a külső adottság valójában nincsenek befolyással a végeredményre, akármit is gondoljon ki az ember! Maga a tudomány állítja, hogy az ember sikerének titka benne van valahol.
Én is tudom, hogy fentiek HATÁSSAL ugyan vannak ránk, de a végeredményre nem ennyit kérem fogadjon el, dear miszter.
Sajnos ezzel a gondolattal nagyon jó úton járunk,hiszen a vonzás törvénye is épp ezt mondja: mi teremtjük meg a jövőnket, senki más.
Hogy merre lehet a titok, a teremtőerő tudományos bizonyítéka? Nagy segítségünkre van a biológia is, kedves bíboros úr. Rengeteget fejlődött, és fejlődik ma is ez a tudomány, és számos területe van, nézzük csak, milyen eredményekre jutott az ember vizsgálata során, hiszen most már tudjuk, bennünk lesz a megfejtés valahol.
Vegyük például az epigenetika tudományát, biztos a kisujjában van. Ez azt vizsgálja, hogyan hat a környezet a gének működésére. Igen, a környezet a génekre, vagyis az emberre…
Jaja..
Van valami, ami képes befolyásolni még a velünk született adottságainkat is. Egy amerikai kutatócsoport például kimutatta, hogy egerek genetikai úton kiváltott memóriazavarai visszájukra fordíthatóak, ha az állat ingergazdag környezetben nő fel. Vagyis a környezet hatása még a génekben „eleve elrendelt” sorsokat is megváltoztatta, és ami még érdekesebb: a nőstény egerek továbbörökítik a megszerzett előnyös tulajdonságokat leszármazottaiknak is, anélkül, hogy a memóriazavarért felelős DNS-szakasz megváltozna.
A DNS változása nélkül örökíteni? Hogyan? Mi tárolja az információt ebben az esetben?? Megamúgymeg kit érdekelnek a szaros kis egerek, b the w..?
Ez a tudomány azt veszi alapul, és azt vizsgálja, hogyan hat a környezet ránk, igen, még a génállományunkra is, -hamarosan fontos lesz.
Az gének és a DNS felfedezésével sokáig látták mindennek a titkát bennük, és évekig azt gondolták, ezek hordozzák a legfontosabb tulajdonságainkat, például a betegségeket. Aztán kiderült, hogy csupán a hajlam az, amiért felelnek, és nem mindenkinél jelenik meg az adott betegség, így bár rengeteg információ birtokosai a gének, a megoldás mégsem náluk van. Nem tudják a csodák, a sorsunk titkát, vagyis azt, mitől jelenik, vagy nem jelenik meg az adott betegség a különböző emberekben.
A válasz kiderítéséhez csak azt kell megfejtenünk, mit csinálnak másképp az egészségesek a betegeknél. Mi alakítja úgy a sorsukat, hogy a genetikai determinizmus ellenére egészségesek maradnak?
Dr Bruce Lipton sejtbiológus tudós, (van egy nagyon szarul megirt, ellenben túlságosan tudományos könyve erről a srácnak) aki kizárólag biológiai kutatásai nyomán mára meggyőződéssel hisz a gondolatok teremtő erejében, pontosan ezt írja könyvében: „A sejt életében nem a gének a meghatározók, hanem az energetikai környezet, amiben létezik. „- vagyis ő is, ahogy az epigenetika tudománya a környezetet „teszi felelőssé” abban, ami velünk történik.
Ezt azért állíthatjuk, mert tudjuk, a biológia szemében nem csupán emberek, hanem faj, szövetek és sejtek vagyunk, és ha egy sejtről beszélünk, nyilvánvaló, hogy annak tulajdonságai hasonlóak akkor is, ha csoportokban tömörülnek, például úgy, hogy ember formájában megjelennek. Vagyis, ha a biológia a sejtekről beszél, akkor valójában az emberről is megfogalmaz valamit. Szóval a a biológia azt állítja, környezeten múlik, mi történik a sejttel, vagyis az emberrel..
Csakhogy az előbb épp azt bizonyítottuk a matekkal, hogy a körülményeinken nem múlik, hogy céljaink megvalósulnak-e..
Erre jön a biológia, és épp azt állítja, hogy nem a sejtjeinkben, a testünkben rejlik a sorsunkat eldöntő varázsszer..
Tehát sem a testünk, sem a környezetünk…
Ellentmodás, vagy zsákutca volna mindez?
Nem, inkább hatalmas egyetértés, és újabb lépcső az igazság felé, hiszen a külvilágon és a sejtjeinken kívül van azért még egy állomás, ami hatással lehet az eseményekre. Meg kell keresnünk azt a rejtélyes tényezőt, ami sem a külvilághoz nem tartozik, és nem része a testünknek sem, mert az előbbi két tudomány szerint ez az , ami befolyásol mindent, ami velünk történik.
A tudomány azt mondja, hogy a sorsunkra persze sokminden hat, de végül valami olyasmin múlik, ami sem a testünknek nem része, sem a külvilágnak, mégis mindenkinek van, ahogyan sorsa is..
Mi lehet ez?
Dear Mr Presindent, ladies, and gentleman: a gondolataink.
Igen, a gondolataink, a tudatunk, a terveink, az álmok egyáltalán nem tartoznak sem a testünkhöz, sem a külvilághoz, mégis részei mindkettőnek, és ez az egyetlen olyan válasz, a titok nyitjára, amivel mindkét tudomány egyetért.
Könnyebben is eljuthattunk volna idáig, ha elővesszük Balogh Béla „Végső valóság” című könyvét, amiben ugyanebbe az irányba vezető üzenetek és tudományos tények, bizonyítékok szerepelnek.
Ő írja ezt is: „az agy nem képes gondolatokat teremteni, csak elektromágneses hullámokat és hőt termel, amit fel is ismertünk műszereink segítségével”
Egy másik mondatában így fogalmaz: „Sem az agy, sem másik szervünk nem képes gondolatot létrehozni”. EZEK MIND TUDOMÁNYOS TÉNY, KEDVES ÉRSEK ÚR, SEMMILYEN TUDOMÁNYOS ESZKÖZZEL NEM CÁFOLHATÓ MEG.
A fenti sorok arra utalnak, hogy a test önmagában kevés, semmire sem elég, halandó eszköz.
Hmm, hát akkor vajon mi hozza létre a minden titkot birtokló gondolatokat, ha nem az agy? Nyilván a test más szervei sem képesek rá.
Összefoglalom, amit eddig bizonyítottunk:
- Bár környezetünk hat ránk, de végül minden rajtunk múlik valami olyasmin, ami bennünk van. Álmaink megvalósulása nem a körülményeinken múlik.
- Van valami a környezetben, ami még a DNS-ünket is képes megváltoztatni, ezen múlik akár a genetikailag örökölt betegségek kimenetele is. Ezek a gondolataink. HA NEM, AKKOR MI?
-
Minden jel arra utal, hogy tényleg létezik egy energiatestünk, auránk? Lelkünk, vagy szellemünk, akik valóban mi vagyunk fizikai testünkkel szemben? Nos, nagyon úgy néz ki, hogy ezt mindannyian kénytelenek leszünk elismerni.
Nos, egy tudományos eszköz, tudományosan is képes lefotózni, de biztosan ez is kamu..
Nos, csak szólok, hogy amiről írok nem kamu egészen addig, amíg be nem bizonyítja valaki. Az ezotéria azt üzeni önnek, hogy ha lazán lekamuzza, akkor bizonyítsa is tudományos eszközökkel, legyen szíves, ugyanis onnantól kezdve az Öné az új, bizonyítandó állítás…
Balogh Béla gondolatai mindenesetre gyanúsan egybecsengnek Mr Liptonéval, az évezredes kínai, vagy indiai elméletekről már nem is beszélve, akik és amik mindannyian valamiféle „energetikai környezet”-nek hívják a lelkünket, vagyis azt a furcsa, misztikus, és sokak számára látható mindannyiunkat körülvevő színes felhőt, ami tartalmazza gondolatainkat, hitünket, véleményünket, szándékainkat, és mindent meghatároz velünk kapcsolatban.
Na jó, legyünk kemények, ne higgyünk az aurafotónak. Csak egy szaros kis gép, huje fotója, meg egy professzor, és egy tudomány, ugyanmá..
Van esetleg bármilyen tudományos bizonyíték a minket körülvevő, minden titkot birtokló energia mellett a biológia állításain és a gép eredményein kívül?
A fizika törvényeit ismerve könnyű választ adnunk erre is.
A bizonyítás folytatására vegyük csak elő e tudomány legegyszerűbb állításait.
Hogy mi hat a sejtjeinkre? Miféle energia?
Egyszerű.
Hiszen az előbb megfigyelt sejtek, egy jó mikroszkóppal tovább nagyítva atomok lesznek, és azt is tudjuk, még egy atom is tovább osztható. Biztos Önnek is van otthon egy jobb elektronmikroszkója, kukkatson csak bele. A legmélyét is megvizsgálva, érdekes dolgot találunk: energiát. Rezgő, nyüzsgő energiamezőt, éles határok nélkül, és igen, mindannyian ebből állunk. A kvantumfizika fedezte fel, hogy megfelelő nagyításban mindannyian csupán apró energiaörvények, pici „forgószelek” vagyunk, akik folyamatos mozgásban vannak, és szakadatlanul energiát sugároznak magukból. Minden atom tovább osztható rezgő energiára. (A kvatumfizika tudománya szerint mindannyian egyetlen „szervezett intelligencia” vagyunk, de eddig már el sem megyek.)
Mindegy, ez az energy alkot tehát minket, a ruhát, ami rajtunk van, a vizet, a virágokat, a téglát, amiből a házunk épül, még a hangot, és bizony , a gondolatainkat is. Ha úgy tetszik ebből vagyunk felépítve, ahogy a pulóver a pamutszálakból. Hogy a rezgő energiamező, hasonlóan a hanghoz, vagy a rádióhullámokhoz , láthatatlan, az csupán a szemünk korlátainak köszönhető. Bár ezek a korlátok épp a javunkat szolgálják, mert a szemünk ugyan nem látja a pici energiaörvényeket, de szerencsére épp azt fogja fel, amire szüksége van, a különbséget, vagyis azt, ami a nagy energiaösszességből kiemel egy-egy embert vagy tárgyat. Vagyis a szemünk nagyon jó arc, aki jól teszi, hogy nem mutat meg mindent, én például egyáltalán nem nézegetném sem a rádió-, sem a mikrohullámot, vagy a hangot, és a távoli helyeket is ráérek akkor meglátni, ha közelebb érek hozzájuk.
Tökéletes tehát a szem és az agy duettje, épp azt fogják csak fel, amire szükségünk van, és éppen annyira, amennyire kell.
Mindennek egyszerűbb igazolására jó az is, ha előveszünk egy aurafotót.
Az ilyen kép egy olyan számítógéppel készül, ami a testünket körülvevő energiamező rezgéseit alakítja át színekké. Mindenfélét megmutat, a hangulatunktól elkezdve az egészségi állapotunkig, de azt hiszem ebben most nem ez a fontos számunkra, hanem az, hogy látható bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy mi nem csupán a látható „anyag” vagyunk, hanem valóban egy energiamező, aminek határai szemmel nem felfoghatók, és rezgései pedig hangulatunk szerint változnak.
És ha már a kézzelfogható, és látható bizonyítékainál tartunk annak, amit a fejezet elején állítottunk, érdemes egy kis figyelmet fordítanunk Masaru Emoto fantasztikus tevékenységét is. Ő az a japán tudós, aki fényképezni kezdte a fagyott vízkristályokat, amikről köztudott, hogy sohasem lesznek egyformák. Eleinte csupán különböző vízminták kristályainak képére volt kíváncsi, majd tanulmányozni kezdte, mi történik a vízcseppekkel a különböző zenék hatására. A hang szintén rezgés, ezt hallottuk fizikaórán, így nem lepődhetünk meg, hogy hat egy másik rezgő energiamezőre, és valóban: a kristályok a zene hangulatának megfelelően vettek fel csodálatosan szép, vagy riasztóan üres, sőt, olyakor félelemet keltő alakzatokat.
Később a tudós csupán szavakat mondott a vízcseppeknek, és több, mint nagyszabású, amit felfedezett. Ha ugyanis a szeretetteljes, pozitív gondolatokat adott át, gyönyörű kristályok alakultak ki, de ha negatívakat dolgokat mondott, vagy írt a tégelyre, amiben voltak, nem alakultak ki kristályok, sőt, egy olyan mondat hatására, ami a „megöllek”-szót is tartalmazta, még egy fegyveres alak képe is kirajzolódott az egyszerű vízkristályokban. Ez a tudós könyvében csodálatos fotókkal bizonyítja, hogyan hatnak ránk a szavak, mert ne felejtsük el, 70%-ban mi is vízből állunk.
Bizony.
Ami a vízre hat, ránk is ugyanúgy hat.
A szkeptikusság először is evidencia, ne higgyünk el semmit, ami nem bizonyított, de egy ponton túl sima tudatlanság, és gyerekes makacskodás, semmi más.
Lenyűgöző felfedezés Mr Emoto-é, amin először talán meglepődünk,de ha tudjuk, hogy minden rezgésből áll, már nem is olyan különleges az egész. Hiszen az energiák hatnak egymásra, ahogy az emberek is, és ahogy hat ránk egy jó film, egy csodálatos ebéd, vagy egy szép ajándék. És hát hatnak ránk a szavak, ezt mindannyian tudtuk. Jól esik a biztatás, a támogatás, a dicséret, de nem szívesen hallgatjuk a rémhíreket, vitát, vagy bárkit, aki minket rossznak, vagy gonosznak lát, csak at nem tudtuk, hogy ezek szerint ilyenkor fizikai változások is végbemennek a testünkben. Ezek alapján előfordulhat, hogy tényleg gyögyörű, vagy okos lesz előbb-utóbb az, akit annak látnak. A fizika értelmezése szerint ez is csupán rezgések közti kölcsönhatás, ahogy a vízcseppekre ható szavak is. A hang tehát rendben, hiszen az rezgés, de hogy egy vízcsepp mellé tett cetli vajon hogyan hathat a kristályosodásra az is végtelenül egyszerű. A kvantumfizika is csak bólogatna ha látná a jelenséget: persze, ez természetes dolog, hiszen a papírra írt szó, amit látunk, nem csak egyszerű írásként, hanem azzal egyidejűleg rezgésként is viselkedik, márpedig két rezgésre ahogy már említettük sokféle törvényszerűség vonatkozik.
Energiából állunk tehát, ami állandó mozgásban van, és határvonalai nem olyan élesek, mint ahogy azt a szemünk felfogja. Talán egy méhkas-szerű örvénylő energiatömegre inkább hasonlatos minden élőlény és tárgy, és ez az egész még egy dologra enged következtetni…
Ezek a tények még egy nagyszabású következtetést engednek megfogalmazni. A józan ész logikáját követve ugyanis azt kell gondolnom, hogy ha mikroszkóp alatt én is csupán energiából állok, és az egyik barátom is velem szemben, illetve a szőnyeg is, amin épp állunk, akkor mi a szőnyeggel együtt valójában egyetlen nagy méhkas-szerű energiamezőt alkotunk, ez nyilvánvaló. Képzeljük csak el magunkat úgy, mint például három nyüzsgő és rezgő méhkast. Ha kettő áll egymással szemben, ők pedig egy harmadikon ácsorognak az valójában egyetlen méhkas, semmi más, ahogy a nappali és a konyha levegője is csupán a nagy közös levegő részei, esetleges különbözőségük ellenére is.
Mi, emberek is ebben a helyzetben vagyunk.
Energiából állunk, és az minden abból áll a világon, nos az tesz minket egy közös energiamező részeivé. Csupán a szem az, ami különbséget tesz, ami anyagnak fogja fel a rezgést. A szőnyeg is csak energiamező, ahogy a parketta is, tehát ők is összefüggnek, és persze a fal, a csillár a kert, az út a szomszéd felé és akár Hollywoodba, mind csupán energiamezők, vagy ha úgy tetszik méhkasok, amik ilyeténformán összekapcsolódnak egymással, így kapcsolódik össze a földünk összes kicsi szereplője egy nagy energiamezővé.
Egyek vagyunk mindannyian. (Szervezett, közös intelligencia, de ne menjünk ennyire előre..)
Ez könnyedén megmagyaráz sok mindent, például azt is, hogyan érzik meg a háziállatok, és sokszor emberek is, ha a számukra kedves személy hamarosan hazaér, de ha jobban belegondolunk, az összes megérzésekkel, és telepátiával kapcsolatos eseménynek, és csodának jó alapot ad.
Mert vannak dolgok, amiket elfogadunk egy bizonyos ponton túl, például, ha bebizonyítják tudósok,mérik eszközök, satöbbi. Amikről én irok, mind eszközös által mérhető tudományos eredmények, bárki utánajárhat.. Elhisszük a tudósoknak, elhisszük a tudományoknak, és kedves Vágó Úr, ugyanolyan kiszolgáltatott dolog hinni Pitagorasznak, mint nekem,vagy bármelyik tudománynak, ami bizonyít. Honnantól kezdve hisz el bármit? Onnantól hogy bebizonyítja a tudomány? Tessék! Vagy onnantól, hogy tananyag lett? Miért? Hát nem kiszolgáltatott dolog egy szaros oktatási minisztertől elfogadni a tudományos tényt, ami már húsz éve is az volt?
A fizika tehát azt mondja, és méri, mutatja, hogy energiamezők vagyunk, akik közösen egy nagyobbat adnak össze: a világot. Ehhez elég egy mikroszkóp, és aki nem hiszi, bizonyítsa be az ellenkezőjét.
Hogy milyen törvényszerűségek vonatkoznak az energiára e tudomány szerint?
Albert Einstein relativitás elmélete azt állítja, hogy az energia, a tömeg és a fénysebesség szorzatával egyenlõ, ami azt jelenti, hogy a tömeg, (vagyis az anyag, a tárgyak és emberek, azaz minden, ami létezik), egyszerûen az energia egyik formája. Tudta a srác, pedig neki még nem volt elektronmikroszkópja..
Vagyis minden élőlény és tárgy energiából áll, csupán a megnyilvánulási formájuk más és más.
E tények is arra engednek következtetni, hogy az Univerzum nem valamiféle szilárd dolgokból, anyagból és egymástól különálló tárgyakból összetákolt lególend, hanem egyetlen dinamikus, örökké mozgásban levő energiaegység.
Einstein speciális relativitáselméletbõl pedig az következik, hogy a tömeg és az energia egyaránt ugyanannak a közös dolognak a megnyilvánulása, vagyis ugyanaz alkotja őket – olyasvalami, ami az átlagos elme számára ismeretlen fogalom.
Ő például sokakhoz hasonlóan Istennek hívta.
Pedig tudós volt, nem is akármilyen.
Tegye fel a kezét, aki szerint Einstein kamuzott..
Az energiamegmaradás törvénye azt mondja ki: zárt rendszer teljes energiája, azaz az egyes összetevők energiájának összege nem változik. Vagy másképpen az energia nem vész el, csak átalakul.
Mi is azok vagyunk mikroszkóp alatt, nagyrészt energia.
Mivel hozzánk hasonlóan minden energiából áll, ezt azt is jelenti, hogy semmi nem vész el, csupán átalakul. Élőlények, tárgyak, hangok, gondolatok.. egyik sem repül messzire a levegőben, hanem mindből lesz valami e törvény szerint.. (Mellesleg ettől tágul az univerzum, ha a sztori gálán lenne valakinek kedve ilyesmiről értekezni..sztorigála…háháháh)
Mindegy, nem halunk meg, most bizonyítottuk. Az energiánk halálunk után is megmarad, tudományos tény, Einstein bizonyította, mást nem tehett csórikám. Ő volt amúgy a második Jézus, aki eljött ide, mindenféle minimum haladó, sőt, korszakalkotó igazságokkal, aztán a kutya nem értette, mit csinál csórikám. Elkezdik a törvényt tanitíni az iskolákban.. Komolyan mondom, hogy primitív népek vagyunk. Vajon ki nem szarja le a törvényt a gyakorlat miatt. Aki kitalálta, hogy taniítsuk ezeket, ide a rozsdás bökőt, hogy nem értette, mit akart szegény Einstein.
Én tudom, gyakorlatba helyezést és világosságot, bazz, nem azt, hogy a szaros három mondatot ismételje száznegyven generáció, mint a papgájok. Einsteinnek volt humorérzéke: kimondta a nagy igazságokat, de a lényeget nem. Tudta, hogy az ő dolga bizonyítani mindezt, és aki elég érett hozzá, annak eljut majd az agyához.
Einstein nem mondta, hogy a gondolataink teremtenek, pedig pontosan tudta, csak annyit: „ A legfontosabb kérdés, amit feltehetsz magadnak az, hogy milyen világban élsz…”
Itt jegyzem meg, Jézus sem mondott, csak annyit:
Aki ezen igék értelmét megtalálja, nem ízleli meg a halált
Meg azt:
a azok, kik titeket vezetnek, azt mondják nektek: A királyság a mennyben van, úgy az ég madarai megelőznek titeket. Azt mondják nektek: A tengerben van, akkor a halak előznek titeket. A királyság azonban bennetek és rajtatok kívül van.
Na mindegy, ezt most nem részletezem.
A tény, hogy semmi sem múlhat el, vagyis örökéletű, még egy következtetést enged levonni: hogy nem keletkezett. Ami mindig is lesz, arról egyértelmű, hogy mindig is volt. Mivel ez enyhén szólva is elképzelhetetlen még számomra is, kerestem még egy elméletet, ami nem az örökidejű világban hitt, hanem abban, hogy ez amiatt lehetséges, mert az idő fogalmát hagsúlyoztuk túl.
Mindezek után már nem lepődtem meg azon, hogy Einstein azt vallotta: idő nem létezik, csupán téridő formájában.
A legfontosabb ebben, hogy ha a gondolatoknak teremtőereje van, és azokkal létrehozhatóak a dolgok, az egyúttal azt is jelenti, hogy csakis a gondolatoknak van teremtőereje, vagyis a világ, ami valamikor létrejött, szintén egy gondolat eredménye kell, hogy legyen, örökérvényűsége pedig aképpen lehetséges, hogy az időről kialakított elképzelésünk, és hitünk pillanatnyilag komoly korlátok közt tart minket.
Mindegy, ez már magas, a lényeg, hogy az imént bemutatott a fizikai törvényszerűségek egy nagy közös energiamezőrő létezését igazolják, és minden, ami a világon van, abból áll, és aminek mi, emberek is részei vagyunk, a testünk, és a gondolataink is. Egyik elmúlás, búcsúzás, hang, és gondolat sem tűnhet el tehát nyomtalanul, mert mind energiából áll. Ezt azt jelenti, minden mérhető rezgésből születik valami, igen, még a gondolatainkból is.
Na ez a Szabó Eszti első törvénye, képlet: rezgés + érzelem =matéria.
Ez az alapja a világ folyamatos tágulásának, változásának.
Az egész világ bizonyíthatóan energia?
Ami nem vész el, csak folyamatos alakulásban van?
És nem keletkezik önmagától?
Hát akkor ki keletkeztette?
És ezt mind a fizika mondja?
Érdekes, mi.
Amikor ezekről tanultuk, nem sokan fogtuk fel, micsoda hatalmas jelentőségű állítások ezek, de ezért azt hiszem egyikünk sem hibáztatható, hiszen sokak számára rettenetesen unalmas minden tudomány az izgalmas lényeg, az alapok ismerete nélkül. Teljesen egyetértek a gyerekekkel, akik az iskolából hazajövet azt gondolják: „na, amit ma tanultam, arra sem lesz az égvilágon semi szükségem az életben”, mert bevallom, én sem sok olyan emberrel találkoztam, akinek valamilyen bizonyíthatóan hasznos okból kifolyólag, például egy állásinterjún, esetleg bármilyen életszerű probléma megoldásán való töprengés közben közben, vagy bármikor az élete során szüksége lett volna arra, hogy azonnal elhadarja mit mondott ki Einstein speciális relativitás-elmélete, vagy azt, hogy mit mond ki Pitagorasz tétele.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy bármelyik információ haszontalan, hanem azt, hogy része, alkotója valami nagyobbnak, és ez most, ebben a fejezetben látszik a leginkább. A sok-sok tudományos információ és szabály semmit sem ér önmagában, de a világot váltja meg, és teszi egyértelművé, ha összhangba hozzuk más, önmagukban szintén értéktelen információkkal.
A tudományok csak együtt értelmesek, de úgy viszont mind ugyanahhoz az igazsághoz vezetnek. Ez a második törvényem, képlet nincsJ
A gondolatok rezgései nem olyan dolgok, amiket vagy elhiszünk, vagy nem, mert ezeket ma már képesek vagyunk mérni is, és tudjuk, hogy hangulatunktól függően különböző frekvenciákon mozognak.
Csak azzal nem voltunk egészen tisztában eddig, hogy ezek a rezgések kibocsájtásukkal egyidejűleg rá is hangolódnak valamire. Ahogy például a hangvillák is, amiket ha megfigyelünk láthatjuk, hogy ha egy teremben 2 azonos frekvenciájú találkozik, és közülük az egyiket megszólaltatjuk, akkor a másik azonos hangolású is rezgésbe fog jönni, tudományos tény.
És mivel hozzánk hasonlóan ők is csupán energiából állnak, így ez ránk is érvényes. A hasonló hullámok egymásra hangolódnak, vagyis bármit érzel vagy gondolsz, azzal jeleket küldesz az Univerzum felé. Az Univerzum pedig a „hasonló hasonlót vonz” elv szerint reagál rá. Ezt nevezik sokan a vonzás törvényének.
Amilyen rezgést kibocsájtasz, olyat kapsz vissza. Te is csupán egy hangvilla vagy, ami megszólaltat mindenféle hozzá hasonlót a világban.
Nem mintha szükség volna egyéb bizonyítékokra, de e következtetések nyomán érdekességképp előszedtem az orvostudományt is. Ehhez aztán sem sokat konyítok, de rájöttem nem is kell, hiszen amikor azt halljuk, hogy a stressz gyomorfekélyt és más betegségeket okozhat, az épp a negatív gondolatok káros hatását igazolja, amit mi is keresünk.
A stressz, idegesség betegséget okoz. mi kell még?
Rengeteg tanulmány van arról, hogy azok a betegek, akik pozitívan állnak a gyógyulásukhoz, és pozitív jövőképet alkotnak, jobb eséllyel gyógyulnak meg bármilyen betegségből. Emellett ott a placebo hatás, amikor amiatt gyógyul meg a beteg, mert azt HITTE, gyógyszert kapott…
Egyetlen ilyen esemény segítségével már rég kimondhattuk volna az igazságot, hiszen tökéletes bizonyítékot szolgáltat minden így kialakult betegség a koncentráció, vizualizáció eredményességére. A pszichoszomatikus, vagyis lelki eredetű kórok egész arzenálját ismerjük, de újabb bizonyítékokra lelhetünk, ha a placebo, a hatóanyag nélküli gyógyszer hatását vesszük alapul, mert a vele végzett kísérletekben a betegek sokszor felgyógyultak csupán a hitük erejével, amikor azt hitték, valódi gyógyszert kaptak. Már egy, így egészségessé vált beteg igaz története is elég lett volna, hogy elkezdjük kutatni, hogyan történhetett, nem igaz? Hogy mit reagált az orvostudomány, a gyógyszerészet, és a kutatók mindezekre? Elkezdték-e nagy erőkkel keresni, az öngyógyítás titkát?
A placebo be van tiltva, használata nem etikus.
Azért egy kicsit okosabb következtetést is elvártam volna a TUDOMÁNYOKTÓL…
Arra gondoltam, hogy jó volna, ha lenne egy általánosabb, egy nagyszabású bizonyíték is, amihez mindenek előtt kénytelen voltam belátni a járatlanságom e témakörben, és előszedni a magam egyszerű kérdéseit és logikáját. Az eddigi eredmények után nem igazán aggódtam, mert sejtettem, hogy ha van az életnek egyetlen értelme, lényege, szabálya, és igazsága, az nem lehet bonyolult. Kerestem tehát egy olyan általánosságot, ami kapcsolódik a témánkhoz, és feltettem a magam egyszerű kérdését:
Vajon honnan származnak a betegségek? Hol keletkeznek?
Válaszképp annyi ugrott be csupán, hogy a szervezetünk öngyógyító mechanizmussal rendelkezik, amit bárki figyelemmel kísérhet, ha netán elvágná a kezét. Senkinek sem kell megtennie ahhoz, hogy emlékezzen, mi történt eztán: begyógyult. Megfáztunk, elestünk, elmúlt, a szervezet legtöbbször önmagától megoldotta a dolgot, öngyógyító képessége segítségével. A szervezetünk nem kivételez senkivel és semmilyen kórral, csak teszi a dolgát, gyógyít és regenerál a nap 24 órájában. Ezek alapján kizárt, hogy ő állítsa elő a betegségeket, mivel egyetemes, általános fő céljával ellentétes lenne, vagyis nem valószínű, hogy a test az, aki ötletszerűen néha feladatot adva magának, találomra létrehozna valami kórt.
Nem azt tagadom, hogy léteznnének betegségek, de azt mindenképpen, hogy a test önálló tudattal rendelkezne, és szórakozásból kiválasztana számunkra egyet-kettőt.
Ugye logikus: ha van egy rugónk, vagy egy szivacslabdánk, ami most a folyamatos öngyógyítás programját szimbolizálja, akkor csűrhetjük és csavarhatjuk azt, mégis mindig visszaugrik eredeti állapotába. Persze, belekényszeríthejük őket más, számukra idegen állapotba: kötözéssel, hegesztéssel, csomagolással, és még rengeteg technikával, de az nem azt jelenti, hogy ők döntöttek volna így, csak annyit, hogy épp abban a helyzetben vannak, de amint lehet újra felveszik eredeti formájukat, ahogy a test az egészséget.
Szóval egyikünk teste sem betegszik meg véletlenszerűen, ha hirtelen az ötlete támadt, hogy begyullasztja mondjuk a mandulánkat. Ez képtelenség, a testnek nincs önálló tudata!
Vagyis..
Van.
A mienk.
A testünknek van önálló tudata: a miénk.
Hogy honnan jönnek tehát a betegségek? A testünkből biztosan nem. Nos van még egy sanszos lehetőség, a környezet, amiről épp az imént bizonyosodott be, hogy nem hat a dolgok végkimenetelére csupán ránk, de ezt bizonyítja az is, hogy influenzajárvány esetén sem lesz mindenki beteg. A levegőben ott a sokféle kór, van, aki megkapja, és van, aki nem.
Ha jobban megfigyeljük, az egész világ érthetelen, logikátlan, és véletlenszerű akkor, ha a környezetet okoljuk azzal, ami velünk történik, de egyszerűvé válik minden, ha magunkban keressük a választ.
Úgy is fogalmazhattunk volna, hogy mindannyian csupán energiamezők vagyunk, ahogy a betegségeink is, vagy a hangvillák, amik könnyedén képesek egymásra hangolódni. A tudatunkban, a gondolkodásunkban kell tehát lennie valaminek, ami bevonzza a betegségeket. Vagyis, mivel a világon minden energiából áll, a kórok, tumorok, bacilusok sem lehetnek kivételek. Ezeknek a rezgséseknek is származniuk kell valahonnan. Honnan is jöhetnek? Ahogy korábban már kiderült, bármilyen elmúlt, kibocsájtott energiából, gondolatból, tettből, hangból, vagyis szavakból.. -sokféle origójuk lehet. A lényeg, hogy már világos: mi voltunk az a hangvilla, aki valahogyan megszólaltatta őket, így mi vagyunk azok, akik képesek arra, hogy megszabaduljanak tőlük, ezek szerint úgy, hogy más rezgéseket bocsájtunk ki, másra hangolódunk, más szavakat mondunk, más gondolatokat tartunk a fejünkben, vagyis az egészség rezgését bocsájtjuk ki.
Keressünk néhány okos általánosságot a pszichológia tudományában is.
Elisabeth Kübler Ross 1997-ben megfogalmazta a gyászfolyamat fázisait.
Ez nekünk tökéletes, hiszen ez nem más, mint maga a boldogtalanság és elfogadásának útja. A szomorúság lépései, a bánat receptje, „road to hell”, vagyis az állandó szenvedés megteremtése, vagy legalábbis rábólintás arra. Mivel én épp a boldogság megszerzésének és elfogadásának módját keresem, nincs más dolgom, csupán megfordítani a gyászfolyamat lépéseit, vagyis leírni a fogalmak ellenkezőjét, ez vezet majd el a célom felé. Én magam sem vártam, hogy ennek a játéknak valami nagyszabású eredménye legyen , bár logikusnak tűnt, mégsem sejtettem, milyen hatalmas dolog következik. Nem ez volt az első olyan alkalom, amikor e könyv írása során megdöbbentem, de az egyik legnagyobb, az biztos. A gyászfolyamat, vagyis egy szomorú esemény megvalósulásásnak és elfogadásának a lépései ugyanis a következők:
1. tagadás
2. harag
3. alkudozás
4.depresszió
5.elfogadás
Mindannyian tudjuk, mivel ellentétes ez a folyamat:
Tagadás- állítás
Harag – öröm
Alkudozás – hit
Depresszió – boldogság
Az elfogadás pedig mindkét út vége.
A bánaté és az örömé.
Vagyis az eredményképp éppen az az állítás született meg, amiből eredetileg kiindultunk, aminek a bizonyítékait kerestük!
Azt akartuk igazolni valamikor a fejezet elején, hogy a boldogság megteremtésének lépései a következők:
1. egy vágy megfogalmazása, egy állítás, ami kifejezi,mit szeretnénk.
2. örömérzet vágyakozás közben, hiszen az indítja be a folyamatot, a vonzás törvényét.
3.a kétségek megszüntetése a hittel,
4.boldog várakozás,felkészülés, ha kedvet érzünk, cselekvés, a boldogság érzetétől vezérelve.
5. ami után törvényszerűen a dolog megérkezése következik, mivel az állításunk azon a fizikai törvényszerűségen alapul, hogy két hasonló rezgésű energiamező vonzza egymást. Ekkor csak az elfogadás a feladatunk, ami annyit tesz, nem kell akadályokat gördítenünk a megvalósulás útjába.
Minden stimmel, és azt hiszem, ezt hívják bizonyításnak.
Nos erről beszélek, amikor azt mondom: a tudományoknak sokszor csak egyetlen egyszerű lépésre lett volna szüksége egy-egy felfedezés után,hogy megtalálja a választ mindenre.
Csak épp nem előre, hanem egymás felé dear miszter prezident.
A lottón elfelejtettem játszani, pedig nyertem volna. Na majd legközelebb, de már nem kell annyira a pénz igazából. Nem biztos hogy olyan nagyon kiráj’ szupermennek lenni.
Az ember ellustul, kihívások nélkül semmi sikerélménye nem lehet, plusz nem kell legyőzni, átlépnie önmagát, csak számolni a lét. Nem azt mondom, hogy rossz az, csak azt kérdezem, hogy hol van benne a sikerélmény. A gazdagok gyerekei ráadásul könnyen lesznek elkényeztetett drogos hüjék, dehát nem hibásak ők emiatt. Ha mindened megvan,nincs semmi kihívás, amit elérhetnél. Így nincs sikerélmény, vagyis boldogság, amit valahol meg kell azt találni, és elvileg a drogok által kiváltott érzés hasonlít rá, még akkor is ha kamu. Szóval azért a gazdagok áldozatok is egy kicsit, legalábbis ebül szerzett jószág esetén.
Nem lehet úgy máriózni, hogy Márió egyáltalán nem eshet le, hanem tökéletes biztonsággal végigmegy a pályán, kit érdekelne úgy?!
Mindegy a pénz azért jó fídbekk, arra nagyon is király lenne, hogy nem kéne agyalni rajta soha többé, és könnyebben elérnék bizonyos célokat, bár nem nem tudom, hogy akarom e könnyen elérni őket..Na majd még eldöntöm:-))
Ha tavalyelőtt, amikor nyerni akartam, télleg nyertem volna, egy csomó dologra nem vállalkoztam volna, talán a blogolásra sem, így tulajdonképpen még mindig ugyanott tartanék, csak egy kicsivel több designer cipőm lenne. Szar lenne, komolyan.
Na elmegyek azért, megveszem Tomi ajándékát, és veszek egy hatost az érdekesség kedvéért. Nemtom, mire költeném, nem nagyon mennék el ebből a kétszobás lakásból, imádom hogy ilyen kicsi. Egy nagy házban összevissza bolyonganak az arcok, mint egy elbaszott kísértetkastályban, én meg szeretek mindenkivel találkozni azért, ha már megszültem, vagy összejöttem vele, ilyen krézi a gondolkodásom. nem az a lényeg, hogy maradunk-e itt, vagy nem, hanem valamiért azt gondolom, kis lakásokban egészségesebb család fejlődik ki. Ott nincs mese, meg kell oldani a problémákat, nem lehet elszaladgálni, meg bebújni a golfpályán a lyukba.
Asszem megcsinálnám a gyerekkajáltatós biokonyhát, meg egy varrodát. Előbb a portálom, aztán a konyha, és a varroda, eben tudnék hasznos lenni, és ezt élvezném igazán. És csinálnék egy ingyensulit, ahová jöhetnének csövesek és rabok is, ha segítenek néha dolgozni benne. Csípem a csöveseket és a rabokat, olyan sok lehetőség van bennük! Jó lesz látni, ahogy kibontakoznak majd. Nem vagyok nagy híve a pénzjótékonykodásnak’, azzal szerintem nem sokat segít az ember. Inkább adok segítséget, pénzt, egészséget, munkalehetőséget, bármit, amivel belülről változhat meg az ember.
Azért a tegnapi lottónapon mégis nyertem, méghozzá egy csomó új tulajdonságot, és ennek nagyon örülök.
Két koncertünk is volt a Dunántúlon, ami azt jelenti , hogy kaptam azért idegbajt egyszerkétszer. Tomi nem, ő okos pszichológus volt, amint rámentünk a tükörjégre, aranyosan elmondta, mi van, “éppen lassítok, már csak harmincöttel megyünk, meg tudom fogni, satöbbi..” Nagyon okos volt, és persze haza is értünk 3-ra, minden gáz nélkül. Szóval meg kell követnem Tomit, nem lett igazam, amikor apokalipszist visítottam, amikor az ixötös szobatelekjáró’ előttünk pituettezett..
terepjáró..röhögnöm kell. Forgott, mint a hüje. Tomi apukája, meg a Skodával ment, mint a villám. Tegnap terepjáró-tagadó lettem, szerintem nem lézetnek terepjárók, csak terepvezetők.
Mindeközben néhány újabb tulajdonsággal gazdagodtam aképpen, hogy simán csak észrevettem magamon, hogy vannak. Bár ahogy sejtem, nem sokakat érdekel, és ez nem baj, de talán valamire mégiscsak jó lesz, ha elmondom. Asszem nagyonis igen.
Szóval egyrészt hurrá, tök megbocsájtó vagyok, nemigen zavar, az évekkel ezelőtt, viszonylag hamar megszűnt ellenem verbuválódott klub elnökével pajtizni, sőt, szívesen segítek is neki ahol tudok és annak az arcnak is, aki annak idején 350ezerből kétezret szánt nekem a koncertekért, majd eltűlt nyomtalan. A mega után előkerült, nyugi 
Ráadásul nem spirituális megfontolásból teszem ezt, hanem csak nincs jobb ötletem, amitől kirájabbul érezném magam. Én mondtam már régen is, hogy minden beírásnak van egy felkutatható gazdája, de rájöttem, valahogy nem zavar az sem, ha megkerül. Nem én szemétkedtem, nem az én gondom innentől kezdve. Az, hogy épp ellenem irányult, teljesen jelentéktelen, huszadrangú részlet. Ha az embert elismerik, mondjuk bejut a megába, majdhogynem természetes, hogy minden “hatodikos” , aki a Sors kiszámíthatatlan, gonosz kezének tudja be az ilyesmit, felháborodik. Igaza van, a világ ebből a szemponból igazságtalan és szar, mi az hogy én igen, ő meg nem?! Teljesen igaza van a kis pici óvodásnak.
Hiszen az a 6-7 óra napi(!) gyakorlás olyan 10 éven át bizony nincs Soma néni kedves véleménye mellé odapapírozva és ha az ember nem akar olcsón nyerni a műsorban nem reklámoz szegénységet, szenvedést, kitartás, jótékonykodást, vagyis ki sem derül mennyit tett érte. Majd 10 év munka után vállani, hogy fent említett mamagésa minden adásban lealázza, sőt, lehet, hogy be sem juttatja… és akkor 10 év “munka” után egy ország lőtt ég be…voltak azért itt apró kockázatok.
Szóval, hogy édesem, te is énekeltél napi néhány órácskát, és lógtál a suliból napokat csak azért, hogy gyakorolj, és mindent feltettél arra a lapra, és hetekig gyakololtad a Proud Maryt, és szutyok együttesekben énekelted a gitáros kedvenc dalait kétezer forintért?
Mert ha igen, akkor világ igazságtalan fos.
Ha gyakorlás helyett rólam kommenteltél, és az ellenklubomba szervezted a népet, akkor te abba fektettél energiát, ne csodálkozz, ha az fiadzik. Ha manapság netán ellened is klubokat szerveznek, és igyekeznek megakadályozni a sikeredet, akkor gondold át újra az igazságtalan fos világról alkotott elképzeléseidet. A szándék az baszki bumeráng, jobban jársz, ha jó, és minden segíteni akarásomat összeszedve pont ennyi a legtöbb, amit adhatok ..:-))
Mellesleg jegyzem meg, hogy tehetség nem létezik. Azt a “hatodikosok” találták ki, akik nem tudják a kegyetlen tényt, hogy csak gyakorlás létezik, és a tehetség-szóval mentegetik magukat, amiért még nem fedezték fel, ogy NEKIK mihez lenne igazán kedvük -és mi az, amit ők is szívesen csinálnának napi rendszerességgel, míg profik nem lesznek. Pedig elmondta már minden tehetséges, hogy mennyit gyakorol ésjaaaaaj, nem magamról beszélek, hanem a Tabáni Pistiről természetesen. Tökmindegy kiről. Ha valaki most ezen kezd el pörögni a kommentben, hogy kiről és miről az pörögjön valami egészen máson inkább. Jójó, a megszállott gyakorlást az ösztönök írányítják, ha mindenképpen kell a történetbe valami misztikus dolog is, de az ösztönök egyszerű dolgok: álmosság, az éhség, igen, az éneklés , gitározás, rajzolás , programozás, dalszövegírás, főzés, mittudomén kényszere sem több. A különbség nem itt van, hanem ott, hogy teszi-e az ember azt, amitől bodog, vagy nem.
Te komolyan azt hitted, hogy a kedvenc énekesed jól énekel, amióta megszületett? ÁÁáá, nagyon is béna volt az elején nyugodj meg, hogy még a Freddy Mercury és Whitney Houston is. Az átlagnál lehet, hogy jobb volt egy kicsit, de bátortalan volt, félénk, de aztán 10 évet gyakorolt minden nap, és akkor mert kiállni a színpadra, hát nagyjából ennyi.
Na úgyhogy summa summárom segítek én mindenben,de eszköz azért nem vagyok. Jó, még eszköz is lehetek, bárhová, bárkinek, de nem létra. Bármilyen eszköz leszek én szívesen, ami segít a feljutásban, csak létra nem, mert arra rálépnek. Leszek inkább beléptető rendszer, modern és okos, vagy mondjuk barát, ha esetleg nem jutott volna eszedbe..
Na mindegy, csodás dolgok történnek egyébként, Tomi példul tanítani fog az egyik helyi suliban asszem zenekari ismereteket. Szerdán lesz az első órája. Van egy másik jó hír is, reméljük, arról is hamarosan beszámolhatok.
ja, tudtátok, hogy a gyilkosságok legnagyobb részét ismerősök követik el? Nem jó hír, de kemény, mi? Na, a geci kommenteket is.:-DD
Másik jó hír a személyiségfejlődésemre visszatérve, hogy végre bátor lettem, és van egy tuti receptem a parasztokra.
Például azokra, akik a benzinkút mosdójában a foglalt-ra, nem válaszolnak, a másik fogaltra meg azt, hogy Jóóóóvammááááá!!, huje hangsúllyal. Alapigazság, hogy parasztabbnak kell lenni, de a titok nem a parasztság, hanem a határozottság fokában keresendő. Kimentem a mosdóból, nyilván a paraszt nem számított rá, hogy egyszer kijutok, azt hitte, hogy a gőgös beszólásától majd gyorsan kikaparom a fala és arra távozok, de nem. Szembeszálltam. 
Megálltam, és elmondtam neki, hogy az van, hogy az elsőre nem reagált, ezárt mondtam el mégegyszer, és nem azért, mert én vagyok a tahókirály, hanem a biztonság kedvéért. Csalódtam benne, igen kedves lett eztán, hijen viselkedett és mentegetőzött. Gondolom abban reménykedett, hogy kiszaladok, amikor meglátom, de határozott voltam, így lement kutyába, nem is értem, minek, és mellesleg kedves lett.
Mindegy, hát végülis ez volt a cél, a tanulság meg az, hogy a parasztok is csak egy fajta határozott arcok, akik ösztönös, állati hierarchiában élnek a világgal, ennek köszönhetően, aki határozottabb, azt tisztelni kezdik.
Emiatt nem valami nagy kihívás parasztokkal szemben győzedelmeskedni, viszont arra jó, hogy tudd, határozott is tudsz lenni, ha akarsz, meg nem kerülsz megalázó helyzetekbe. Igen fontos ez azért..
Szóval megbocsájtás és határozottság menő, de kiderült az is,hogy rosszul viselem a negatív légkört, ez nem jó hír. Ha mégis belekerül az ember egy-két fikagép közé, azért az jó alkalom arra, hogy ügyes technikákat fejlesszen ki, és ezek hatékonysága a gyakorlatban másképp ugyebár ellenőrizhetetlen volna, és nnentől kezdve már hasznos az arc, aki mindenkit utál.
Na meg az elfogadást is lehet gyakorolni, mert hát az ember ugyebár nem tehet róla, hogy hatodikos.
..meg arról sem, ha az is akar maradni.
Ezt a harcot bezony mindenkinek egyedül kell megvívnia, de ez szerintem nem gáz, mert egy-egy csatát megnyerni tök könnyű, elveszteni meg igazából nem is lehet, mert mindig újra próbálkozhatsz. Olyan, mint a máriózás, -van egy pár életed, aztán ha sikerül, újrakezded az egész játékot, vagy elkezdesz dúmolni’, vagy mittomén milyen játékok vannak mostanában.
Szerintem tökre nem gáz, hogy nem vagyok lottónyertes Szupermen, hanem csak kis szaros Szuper Márió. Szupermen egy elkényeztetett válllakozógyerek, akinek minden sikerül és aki azt flesseli, hogy minden nap megmentia világot, közben egy nőt nem tud felszedni. A cuki kis Mario meg ugrál a kis téglákon és néha leesik, de egyre ügyesebb lesz, és ha kudarcot vall, újrakezdi, és örömmel szökdécsel a világba’, aztán végül úgy kiokososik, hogy minden pályát simán csinál a korábbi tapasztalataira hagyatkozva. Évezi az egészet, csak simán az utat, ígyhát Super Mario kedveskéim nem más, mint tökéletes Buddha-szimbólum. Szökdécsel, ugrándozik, nem képzeli magát rokksztárnak, nem menekül el a konfliktusok elől, inkább nekimegy újra, és tulajdonképpen élvezi, mert egyre előrébb kerül a kis szaros életében. lelkesen veszi az akadályokat, azt, ami jön, és egyre tovább jut.
Aztán kiderül, hogy a legutsó pályának nincsen megoldása, és akkor már nem is érdekel az egész, elmész Doomolni. Így hal meg Szupermárió, boldogan és röhögve, csak amiatt, mert már nincs több dolga az életben, nincs olyasmi, amivel hasznos lehetne.
Hat komolyan mondom, meglepő, de én még olyan felszabadítónak semmit nem éreztem, mint amikor újra eszembe jutott, mi lenne, ha nem akarnék mindenkivel jóban lenni. Nem arról van szó, hogy rosszban lennék bárkivel, csak ismerek egy pár arcot, akikről tudom, hogy azért vannak jóban, illetve azért kedvesek velem, mert kedvesnek kell lenni, vagy mert jó vagyok, vagy mert hátha jó leszek még valamire. Ez egy ilyen szakma. Az ember meg automatikusan ezt csinálja, amikor belezuttyan, mert akkor mehet a kiskutyával a műsorba. Egyébként segítek én, úgyhogy sokmindenre használhatnak még így is, mégsem én vagyok a jellegzetes célpont ezügyben. Inkább a sajtó, meg a tévés szerkesztők, na szegények aztán elképesztő, hogy mit megkajálnak. Sokszor például érdekeltté teszik őket egy-egy produkció sikerében (szövegírás, szervezés stb), hogy aztán tolja az illetőt a lapban,vagy műsorban. Régi trükk, de mindig megkajálják, még szép, hát tök jól esik az embernek, ha ilyesmivel megkeresik, nyilván.. Na mindegy, visszatérve az eseményekre, letöröltem egy pár embert a fészbukról is, lemondtam a Mr és Mrs-t, nem beszélek dugásról pénzért. Ilyen maradi lány vagyok én, nagyon sajnálom. Eztán csak akkor megyek aztán, ha van kedvem, ezt a luxust ezután megengedem magamnak. Ha lesz kedvem, mindenhová befutok, még Gyuláról is, de ha valami rombolós, akkor sajnos még pénzért sem nem tudom vállalni, kénytelen vagyok őszinte és hiteles lenni, mert észrevettem, hogy senki nem lesz az helyettem.
Szerintem ez a különbség amúgy a tini, és felnőttkor között:a tinik szabadok, a felnőttek felelősségteljesek, vagyis félnek, így érdekből tesznek mindent: -) : nem szólok, hogy ne rúgjanak ki, nem veszek jó kaját, hogy ne fogyjon el a pénzem , felhívom Xtmeg Yt, hogy nem gondolják, hogy ilyen, vagy olyan vagyok. ..Mintha tőlük függne! Most komolyan, az a kényeg, hogy milyennek látnak, és nem az, hogy milyen vagy???
Szóval tini lettem megint a hajam is vörös lett, mint akkor, nem mintha lenne össszfüggés. ..:-D K icsekkoltam a közösségi szájton sokmindenkit, nem genyaságból, hanem épp tiszteletből, korrektság’ból. Azokat,akiket azt gondoltam, be kell jelölnöm, merhát nem lehetünk rosszba. Aztán rájöttem, hogy ne legyünk rosszba, oké, de inkább jóba se, ha ezen múlik egy-egy tévés meghívás, vagy díj. Úgyse mennék el ezekre gálákra, meg átadókra amióta tudom, hogy működnek. Hogy miért mosolygnak az úságíróra néhányan még akkor is, amikor összevissza hazudott róluk? Hát érdekből, hogy legközlebb jót írjon. (Vagy mert buddhák, az is lehet. de inkáb buták;-)
Hát okéoké, de micsoda kiszolgáltatott helyzet ez már, egy-két hülyétől, meg a sikertől függni? Mindegy, nem ez a lényeg amúgy , hanem az, hogy megdöbbentően jó érzés, és felszabadító rájönni, hogy nem vagyok számító-spanoskodó.Tényleg az. Szóval kedveskék, nem haverkodok bocs, max barátkozok, de nem haverkodok, már ha értitek, mire gondolok.
Láttam civileket is, akik nem mernek konfrontálódni egy-egy probléma esetén, szerencsére az én egóm nem ennyire nagy, nem zavar, ha gáznak tartanak, én megmondom, hogy ne nyomd a fejem a víz alá 2percnél tovább, ha nem baj, köszi.
jaja, szerintem nagyon elkényeztetett dolog, amikor azt akarjuk, hogy jaaaj, engem mindenki csak szeressen, mindenki a legjobb oldalamat lássa, mindenki királynőnek lásson, tökéletes lénynek.. Úgyse az, senki nem az.
Nem mellesleg, mióta tökéletes az, aki hiúságból nem teszi szóvá, ha méltatlan helyzetbe hozzák. Tényleg azérmá! Valaki fojtogat, te meg arra figyelsz, hogy melyik profilodat látja, vagy hogy elég kedvesnek tűnsz-e? Hú, micsoda tökéletes lény! Mindenki szerénynek és szépnek tartja, csak senki nem tiszteli, asztamicsodapefekionsita ultraalkalmazkodó mesterremeke a természetnek! Hát ilyen emberekre van szükségünk a jó nagy diktatúrák életben tartásához, nem, pajtások?
Na mindegy, mittudomén, csak azt mondom, hogy ez a nem konfrontálódás durva helyzetekben szerintem egyáltalán nem cuki, szerény, aranyos, hanem egós, és beszari dolog. Szerintem. Nem aztmondom, hogy mindenki perlekedjen, hanem azt, hogy ha valaki olyan helyzetbe hoz, ami nem jó neked, azt joga van megtudni, hogy jobb ember lehessen, és ne maradjon egy ganéj tovább. Ha félsz, vagy hiúságból, álszerénységből nem mondod el neki, hogy “anyám, ez az én esküvőm, ne te vágd már fel a tortát, oksidoksi?” – akkor anya fejlődését hiúségból akadályozod meg az én olvasatom szerint.
Nem kell azért anyára haragudni, mert hatodikos, te meg nyolcadikos vagy. A nyolcadikosok se haragszanak, hanem segítenek, ha elakadsz a tanulásban, nem? Na jó, lehet, hogy megvernek, de akkor nem is nyolcadikosok igazából..
Szóval no more, érdekbari, no more. A sikerünk nem tőlük függ, max a gyomorfekélyünk.
