Szabó Eszter blogja

A lottón elfelejtettem játszani, pedig nyertem volna. Na majd legközelebb, de már nem kell annyira a pénz igazából.  Nem biztos hogy olyan nagyon kiráj’ szupermennek lenni.

Az ember ellustul, kihívások nélkül semmi sikerélménye nem lehet, plusz nem kell legyőzni, átlépnie önmagát, csak számolni a lét. Nem azt mondom, hogy rossz az, csak azt kérdezem, hogy hol van benne a sikerélmény. A gazdagok gyerekei ráadásul könnyen lesznek elkényeztetett drogos hüjék, dehát nem hibásak ők emiatt. Ha mindened megvan,nincs semmi kihívás, amit elérhetnél. Így nincs sikerélmény, vagyis boldogság, amit valahol meg kell azt találni, és elvileg a drogok által kiváltott érzés hasonlít rá, még akkor is ha kamu. Szóval azért a gazdagok áldozatok is egy kicsit, legalábbis ebül szerzett jószág esetén.

Nem lehet úgy máriózni, hogy Márió egyáltalán nem eshet le, hanem tökéletes biztonsággal végigmegy a pályán, kit érdekelne úgy?!

Mindegy a pénz azért  jó fídbekk, arra nagyon is király lenne, hogy nem kéne agyalni rajta soha többé, és könnyebben elérnék bizonyos célokat, bár nem nem tudom, hogy akarom e könnyen elérni őket..Na majd még eldöntöm:-))
Ha tavalyelőtt, amikor nyerni akartam, télleg nyertem volna, egy csomó dologra nem vállalkoztam volna, talán a blogolásra sem, így tulajdonképpen még mindig ugyanott tartanék, csak egy kicsivel több designer cipőm lenne. Szar lenne, komolyan. 

Na elmegyek azért, megveszem Tomi ajándékát, és veszek egy hatost az érdekesség kedvéért. Nemtom, mire költeném, nem nagyon mennék el ebből a kétszobás lakásból, imádom hogy ilyen kicsi. Egy nagy házban összevissza bolyonganak az arcok, mint egy  elbaszott kísértetkastályban, én meg szeretek mindenkivel találkozni azért, ha már megszültem, vagy összejöttem vele, ilyen krézi a gondolkodásom. nem az a lényeg, hogy maradunk-e itt, vagy nem, hanem valamiért azt gondolom, kis lakásokban egészségesebb család fejlődik ki. Ott nincs mese, meg kell oldani a problémákat, nem lehet elszaladgálni, meg bebújni a golfpályán a lyukba.

Asszem megcsinálnám a gyerekkajáltatós biokonyhát, meg egy varrodát.  Előbb a portálom, aztán a konyha, és a varroda, eben tudnék hasznos lenni, és ezt élvezném igazán. És csinálnék egy ingyensulit, ahová jöhetnének csövesek és rabok is, ha segítenek néha dolgozni benne. Csípem a csöveseket és a rabokat, olyan sok lehetőség van bennük!  Jó lesz látni, ahogy kibontakoznak majd. Nem vagyok nagy híve a pénzjótékonykodásnak’, azzal szerintem nem sokat segít az ember. Inkább adok segítséget, pénzt, egészséget, munkalehetőséget, bármit, amivel belülről változhat meg az ember.

Azért a tegnapi lottónapon mégis nyertem, méghozzá egy csomó új tulajdonságot, és ennek nagyon örülök.

Két koncertünk is volt a Dunántúlon, ami azt jelenti , hogy kaptam azért idegbajt egyszerkétszer. Tomi nem, ő okos pszichológus volt, amint rámentünk a tükörjégre, aranyosan elmondta, mi van, “éppen lassítok, már csak harmincöttel megyünk, meg tudom fogni, satöbbi..” Nagyon okos volt, és persze haza is értünk 3-ra, minden gáz nélkül. Szóval meg kell követnem Tomit, nem lett igazam, amikor apokalipszist visítottam, amikor az ixötös szobatelekjáró’  előttünk pituettezett..

terepjáró..röhögnöm kell. Forgott, mint a hüje. Tomi apukája, meg a Skodával ment, mint a villám.  Tegnap terepjáró-tagadó lettem, szerintem nem lézetnek terepjárók, csak terepvezetők.

Mindeközben néhány újabb tulajdonsággal gazdagodtam aképpen, hogy simán csak észrevettem magamon, hogy vannak. Bár ahogy sejtem, nem sokakat érdekel, és ez nem baj, de talán valamire mégiscsak jó lesz, ha elmondom. Asszem nagyonis  igen.

Szóval egyrészt hurrá, tök megbocsájtó vagyok, nemigen zavar, az évekkel ezelőtt, viszonylag hamar megszűnt ellenem verbuválódott klub elnökével pajtizni, sőt, szívesen segítek is neki ahol tudok és annak az arcnak is, aki annak idején 350ezerből kétezret szánt nekem a koncertekért, majd eltűlt nyomtalan. A mega után előkerült, nyugi

 Ráadásul nem spirituális megfontolásból teszem ezt, hanem csak nincs jobb ötletem, amitől kirájabbul érezném magam. Én mondtam már régen is, hogy minden beírásnak van egy felkutatható gazdája, de rájöttem, valahogy nem zavar az sem, ha megkerül. Nem én szemétkedtem, nem  az én gondom innentől kezdve. Az, hogy épp ellenem irányult, teljesen jelentéktelen, huszadrangú részlet. Ha az embert elismerik, mondjuk bejut a megába, majdhogynem természetes, hogy minden “hatodikos” , aki a Sors kiszámíthatatlan, gonosz kezének tudja be az ilyesmit, felháborodik. Igaza van, a világ ebből a szemponból igazságtalan és szar, mi az hogy én igen, ő meg nem?! Teljesen igaza van a kis pici óvodásnak.
Hiszen az a 6-7 óra napi(!) gyakorlás olyan 10 éven át bizony nincs Soma néni kedves véleménye mellé odapapírozva és ha az ember nem akar olcsón nyerni a műsorban nem reklámoz szegénységet, szenvedést, kitartás, jótékonykodást, vagyis ki sem derül mennyit tett érte. Majd 10 év munka után vállani, hogy fent említett mamagésa minden adásban lealázza, sőt, lehet, hogy be sem juttatja… és akkor 10 év “munka” után egy ország lőtt ég be…voltak azért itt apró kockázatok.

 Szóval, hogy édesem, te is énekeltél napi néhány órácskát, és lógtál a suliból napokat csak azért, hogy gyakorolj, és mindent feltettél arra a lapra, és hetekig gyakololtad a Proud Maryt, és szutyok együttesekben énekelted a gitáros kedvenc dalait kétezer forintért?
Mert ha igen, akkor világ igazságtalan fos.
Ha gyakorlás helyett rólam kommenteltél, és az ellenklubomba szervezted a népet, akkor te abba fektettél energiát, ne csodálkozz, ha az fiadzik. Ha manapság netán ellened is klubokat szerveznek, és igyekeznek megakadályozni a sikeredet, akkor gondold át újra az igazságtalan fos világról alkotott elképzeléseidet. A szándék az baszki bumeráng, jobban jársz, ha jó, és minden segíteni akarásomat összeszedve pont ennyi a legtöbb, amit adhatok ..:-))

Mellesleg  jegyzem meg, hogy tehetség nem létezik. Azt a “hatodikosok”  találták ki, akik nem tudják a kegyetlen tényt, hogy csak gyakorlás létezik, és a tehetség-szóval mentegetik magukat, amiért még nem fedezték fel, ogy NEKIK mihez lenne igazán kedvük -és mi az, amit ők is szívesen csinálnának napi rendszerességgel, míg profik nem lesznek. Pedig elmondta már minden tehetséges, hogy mennyit gyakorol ésjaaaaaj, nem magamról beszélek, hanem a Tabáni Pistiről természetesen. Tökmindegy kiről. Ha valaki most ezen kezd el pörögni a kommentben, hogy kiről és miről az pörögjön valami egészen máson inkább. Jójó, a megszállott gyakorlást az ösztönök írányítják, ha mindenképpen kell a történetbe valami misztikus dolog is, de az ösztönök egyszerű dolgok: álmosság, az éhség, igen, az éneklés , gitározás, rajzolás , programozás, dalszövegírás, főzés, mittudomén kényszere sem több. A különbség nem itt van, hanem ott, hogy teszi-e az ember azt, amitől bodog, vagy nem.

Te komolyan azt hitted, hogy a kedvenc énekesed jól énekel, amióta megszületett? ÁÁáá, nagyon is béna volt az elején nyugodj meg, hogy még a Freddy Mercury és Whitney Houston is.  Az átlagnál lehet, hogy jobb volt egy kicsit, de bátortalan volt, félénk, de aztán 10 évet gyakorolt minden nap, és akkor mert kiállni a színpadra, hát nagyjából ennyi.
Na úgyhogy summa summárom segítek én mindenben,de eszköz azért nem vagyok. Jó, még eszköz is lehetek, bárhová, bárkinek, de nem létra. Bármilyen eszköz leszek én szívesen, ami segít a feljutásban, csak létra nem, mert arra rálépnek. Leszek inkább beléptető rendszer, modern és okos, vagy mondjuk barát, ha esetleg nem jutott volna eszedbe..

Na mindegy, csodás dolgok történnek egyébként, Tomi példul tanítani fog az egyik helyi suliban asszem zenekari ismereteket. Szerdán lesz az első órája. Van egy másik jó hír is, reméljük, arról is hamarosan beszámolhatok.
ja, tudtátok, hogy a gyilkosságok legnagyobb részét ismerősök követik el? Nem jó hír, de kemény, mi? Na, a geci kommenteket is.:-DD

Másik jó hír a személyiségfejlődésemre visszatérve, hogy végre bátor lettem, és van egy tuti receptem a parasztokra.
Például azokra, akik a benzinkút mosdójában a foglalt-ra, nem válaszolnak, a másik fogaltra meg azt, hogy Jóóóóvammááááá!!, huje hangsúllyal. Alapigazság, hogy parasztabbnak kell lenni, de a titok nem a parasztság, hanem a határozottság fokában keresendő. Kimentem a mosdóból, nyilván a paraszt nem számított rá, hogy egyszer kijutok, azt hitte, hogy a gőgös beszólásától majd gyorsan kikaparom a fala és arra távozok, de nem. Szembeszálltam. Megálltam, és elmondtam neki, hogy az van, hogy az elsőre nem reagált, ezárt mondtam el mégegyszer, és nem azért, mert én vagyok a tahókirály, hanem a biztonság kedvéért. Csalódtam benne, igen kedves lett eztán, hijen viselkedett és mentegetőzött. Gondolom abban reménykedett, hogy kiszaladok, amikor meglátom, de határozott voltam, így lement kutyába, nem is értem, minek, és mellesleg kedves lett.
Mindegy, hát végülis ez volt a cél, a tanulság meg az, hogy a parasztok is csak egy fajta határozott arcok, akik ösztönös, állati hierarchiában élnek a világgal, ennek köszönhetően, aki határozottabb, azt tisztelni kezdik.
Emiatt nem valami nagy kihívás parasztokkal szemben győzedelmeskedni, viszont arra jó, hogy tudd, határozott is tudsz lenni, ha akarsz, meg nem kerülsz megalázó helyzetekbe. Igen fontos ez azért..

Szóval megbocsájtás és határozottság menő, de kiderült az is,hogy rosszul viselem a negatív légkört, ez nem jó hír. Ha mégis belekerül az ember egy-két fikagép közé, azért az jó alkalom arra, hogy ügyes technikákat fejlesszen ki, és ezek hatékonysága a gyakorlatban másképp ugyebár ellenőrizhetetlen volna, és nnentől kezdve már hasznos az arc, aki mindenkit utál.
Na meg az elfogadást is lehet gyakorolni, mert hát az ember ugyebár nem tehet róla, hogy hatodikos.

..meg arról sem, ha az is akar maradni.

Ezt a harcot bezony mindenkinek egyedül kell megvívnia, de ez szerintem nem gáz, mert egy-egy csatát megnyerni tök könnyű, elveszteni meg igazából nem is lehet, mert mindig újra próbálkozhatsz. Olyan, mint a máriózás, -van egy pár életed, aztán ha sikerül, újrakezded az egész játékot, vagy elkezdesz dúmolni’, vagy mittomén milyen játékok vannak mostanában.

Szerintem tökre nem gáz, hogy nem vagyok lottónyertes Szupermen, hanem csak kis szaros Szuper Márió. Szupermen egy elkényeztetett válllakozógyerek, akinek minden sikerül és aki azt flesseli, hogy minden nap megmentia világot, közben egy nőt nem tud felszedni. A cuki kis Mario meg ugrál a kis téglákon és néha leesik, de egyre ügyesebb lesz, és ha kudarcot vall, újrakezdi, és örömmel szökdécsel a világba’, aztán végül úgy kiokososik, hogy minden pályát simán csinál a korábbi tapasztalataira hagyatkozva. Évezi az egészet, csak simán az utat, ígyhát Super Mario kedveskéim nem más, mint tökéletes Buddha-szimbólum.  Szökdécsel, ugrándozik, nem képzeli magát rokksztárnak, nem menekül el a konfliktusok elől, inkább nekimegy újra, és tulajdonképpen élvezi, mert egyre előrébb kerül a kis szaros életében. lelkesen veszi az akadályokat, azt, ami jön, és egyre tovább jut.

 Aztán kiderül, hogy a legutsó pályának nincsen megoldása, és akkor már nem is érdekel az egész, elmész Doomolni. Így hal meg Szupermárió, boldogan és röhögve, csak amiatt, mert már nincs több dolga az életben, nincs olyasmi, amivel hasznos lehetne.

Hat komolyan mondom, meglepő, de én még olyan felszabadítónak semmit nem éreztem, mint amikor újra eszembe jutott, mi lenne, ha nem akarnék mindenkivel jóban lenni.  Nem arról van szó, hogy rosszban lennék bárkivel, csak ismerek egy pár arcot, akikről tudom, hogy azért vannak jóban, illetve azért kedvesek velem, mert kedvesnek kell lenni, vagy mert jó vagyok, vagy mert hátha jó leszek még valamire. Ez egy ilyen szakma. Az ember meg automatikusan ezt csinálja, amikor belezuttyan, mert akkor mehet a kiskutyával a műsorba. Egyébként segítek én, úgyhogy sokmindenre használhatnak még így is, mégsem én vagyok a jellegzetes célpont ezügyben. Inkább a sajtó, meg a tévés szerkesztők, na szegények aztán elképesztő, hogy mit megkajálnak. Sokszor például érdekeltté teszik őket egy-egy produkció sikerében (szövegírás, szervezés stb), hogy aztán tolja az illetőt a lapban,vagy műsorban. Régi trükk, de mindig megkajálják, még szép, hát tök jól esik az embernek, ha ilyesmivel megkeresik, nyilván.. Na mindegy, visszatérve az eseményekre, letöröltem egy pár embert a fészbukról is, lemondtam a Mr és Mrs-t, nem beszélek dugásról pénzért. Ilyen maradi lány vagyok én, nagyon sajnálom.  Eztán csak akkor megyek aztán, ha van kedvem, ezt a luxust ezután megengedem magamnak.  Ha lesz kedvem, mindenhová befutok, még Gyuláról is, de ha valami rombolós, akkor sajnos még pénzért sem nem tudom vállalni, kénytelen vagyok őszinte és hiteles lenni, mert észrevettem, hogy senki nem lesz az helyettem.

Szerintem ez a különbség amúgy a tini, és felnőttkor között:a  tinik szabadok, a felnőttek felelősségteljesek, vagyis félnek, így érdekből tesznek mindent: -) : nem szólok, hogy ne rúgjanak ki, nem veszek jó kaját, hogy ne fogyjon el a pénzem , felhívom Xtmeg Yt, hogy  nem gondolják, hogy ilyen, vagy olyan vagyok. ..Mintha tőlük függne!  Most komolyan, az a kényeg, hogy milyennek látnak, és nem az, hogy milyen vagy???

Szóval tini lettem megint a hajam is vörös lett, mint akkor, nem mintha lenne össszfüggés. ..:-D K icsekkoltam a közösségi szájton sokmindenkit, nem genyaságból,  hanem épp tiszteletből, korrektság’ból. Azokat,akiket azt gondoltam, be kell jelölnöm, merhát nem lehetünk rosszba. Aztán rájöttem, hogy ne legyünk rosszba, oké, de inkább jóba se, ha ezen múlik egy-egy tévés meghívás, vagy díj. Úgyse mennék el ezekre gálákra, meg átadókra amióta tudom, hogy működnek. Hogy miért mosolygnak az úságíróra néhányan még akkor is, amikor összevissza hazudott róluk? Hát érdekből, hogy legközlebb jót írjon. (Vagy mert buddhák, az is lehet. de inkáb buták;-)

Hát okéoké, de micsoda kiszolgáltatott helyzet ez már, egy-két hülyétől, meg a sikertől függni? Mindegy, nem ez a lényeg amúgy , hanem az, hogy megdöbbentően jó érzés, és felszabadító rájönni, hogy nem vagyok számító-spanoskodó.Tényleg az. Szóval kedveskék, nem haverkodok bocs, max barátkozok, de nem haverkodok, már ha értitek, mire gondolok.
Láttam civileket is, akik nem mernek konfrontálódni egy-egy probléma esetén, szerencsére az én egóm nem ennyire nagy, nem zavar, ha gáznak tartanak, én megmondom, hogy ne nyomd a fejem a víz alá 2percnél tovább, ha nem baj, köszi.

jaja, szerintem nagyon elkényeztetett dolog, amikor azt akarjuk, hogy jaaaj, engem mindenki csak szeressen, mindenki a legjobb oldalamat lássa, mindenki királynőnek lásson, tökéletes lénynek.. Úgyse az, senki nem az.

Nem mellesleg, mióta tökéletes az, aki hiúságból nem teszi szóvá, ha méltatlan helyzetbe hozzák. Tényleg azérmá! Valaki fojtogat, te meg arra figyelsz, hogy melyik profilodat látja, vagy hogy elég kedvesnek tűnsz-e? Hú, micsoda tökéletes lény! Mindenki szerénynek és szépnek tartja, csak senki nem tiszteli, asztamicsodapefekionsita ultraalkalmazkodó mesterremeke a természetnek! Hát ilyen emberekre van szükségünk a jó nagy diktatúrák életben  tartásához, nem, pajtások?

Na mindegy, mittudomén, csak azt mondom, hogy ez a nem konfrontálódás durva helyzetekben szerintem egyáltalán nem cuki, szerény, aranyos, hanem egós, és beszari dolog. Szerintem. Nem aztmondom, hogy mindenki perlekedjen, hanem azt, hogy ha valaki olyan helyzetbe hoz, ami nem jó neked, azt joga van megtudni, hogy jobb ember lehessen, és ne maradjon egy ganéj tovább. Ha félsz, vagy hiúságból, álszerénységből nem mondod el neki, hogy “anyám, ez az én esküvőm, ne te vágd már fel a tortát, oksidoksi?” – akkor anya fejlődését hiúségból akadályozod meg az én olvasatom szerint.

Nem kell azért anyára haragudni, mert hatodikos, te meg nyolcadikos vagy. A nyolcadikosok se haragszanak, hanem segítenek, ha elakadsz a tanulásban, nem? Na jó, lehet, hogy megvernek, de akkor nem is nyolcadikosok igazából..
Szóval no more, érdekbari, no more. A sikerünk nem tőlük függ, max a gyomorfekélyünk.

jaj, annyi csodálatos, és fantasztikus dolog történik, hogy alig tudom követni:) Ez a hét is milyen jó volt, huuuu!

na, hát biztos annak köszönhetem, hogy csináltam pozitv gondolkodó klubot a fészbukon.
Csatlakozzatok! )
Na, egy vicces van: az egyik megkeseredett ismerősöm, aki nem számolt azzal, hogy mindent tudok;-), regisztrált a nevemben egy társkeresőn, azóta néha kapok egy-egy olyan cuki levelet, hogy úgy döntöttem, nem szólok az arcoknak, hogy szedjenek le. Jó ilyen kedves leveleket kapni, ez van.:-)) Majd leszed az ismi, amikor megadom az ő emialjét, csak úgy, itt, és ő is kap egy pár kedveset..:)))) . Nekem mindenhogy tökéletes, mert olyan aranyos emberek vannak. Leírják, hogy milyen fontos a kapcsolat, és szép és megható dolgokat írnak arról, hogy milyen magányosak. Amikor elolvasom, mindig jobban érzem magam, mert örülök, hogy nem vagyok olyan elkeseredett, mint ők. Ja, és hát a google-fordítónak köszönhetően meg persze megvan a levelek humora is azé..:-))
Sajnálom, nekem a telcsiterror viccces, ez meg aranyos, háááát korábban kell felkelni hozzám, ez van..

8 érv amellett, hogy a gazdasági válság csodálatos

Sze.:-)

Egyre többen teszik fel a kérdést magukban: vajon mit akarhat megtanítani nekünk a jelenlegi gazdasági válság? Mi is összegyűjtöttünk egy pár érvet azzal kapcsolatban, hogyan vehetjük hasznát annak, ha pozitívan állunk ehhez az eseményhez is. Összeállításunkból kiderül, mennyi mindenben segítenek minket a látszólag nehéz idők.

Közelebb kerültünk egymáshoz
A rokonok és barátok összeköltözése, kölcsön a szomszédtól, és a kis lakásban maradni egy nagyobb helyett bizony csak látszólag szomorú események, ha más szemmel nézzük, észrevehetjük, hogy nem is olyan borzalmasak, sőt! A szomszéddal végre baráti kapcsolatot alakíthatunk ki, a családunk együtt marad és a kisebb lakásban nem tudnak elmenni egymás mellett a családtagok sem. Ennek köszönhetően jobban megismerjük a másikat, a szálak ezáltal sokkal szorosabbá válnak, elmélyülnek, és nehezebben jutnak majd válságba a jövőben. Új játékok helyett több időt töltünk a gyermekeinkkel, ajándékok helyett ikább készítünk valami személyeset. Tényleg olyan szörnyű volna?
Akik a nehéz időkben egymás mellett állnak egész életükben jobban ragaszkodnak majd egymáshoz.

Új képességeket fedezünk fel magunkban
Talán kevesebbet költhetünk, de ez jó lehetőség arra, hogy számos rejtett képességünket kibontakoztathassuk! Végre megtanuljuk befesteni a hajunkat, átalakítani ruháinkat, elsajátíthatunk egy-két finom fogás elkészítését, és lehet, hogy eredeti végzettségünket se használnánk soha többé, ha most nem lennénk rákényszerítve. A képességeink kibontakoztatásának köszönhetően hasznosabbnak érezzük majd magunkat, és általános közérzetünk sokkal jobb lesz, mint korábban.

Végre megtanuljuk okosan kezelni a pénz
Eddig talán nem voltunk rákényszerítve, hogy minden fillérrel elszámoljunk magunknak, de most jó alkalmat kaptunk arra, hogy okosabban költsük el a családi kassza tartalmát. Sokan titokban eddig is nyomasztónak tartották, hogy a pénz kifolyik a kezeik közül, most azonban alkalmat kaptunk bevételeink okos felosztására, aminek a jövőben is nagy hasznát vehetjük majd. Ha most megtanuljuk okosan felhasználni azt, amink van, soha többé nem lesz a vállunkon nyomasztó teher az anyagiakal kapcsolatban.

Észrevétlenül környezetvédők lettünk
A válság hatására eladjuk második autónkat, vagy nem veszünk újabbat, a benzinárak miatt inkább kerékpárral járunk, vagy egy autóban másokkal. Spórolnunk kell, így jobban megnézzük, tele van-e a mosógép, eloltjuk a lámpát, és jobban meggondoljuk, kidobjunk-e valamit, -hátha jó lesz még később.
..és ha jobban megfigyeljük, ez minden, amiért a környezetvédők évek óta könyörögnek nekünk..

Új tulajdonságokat kaptunk
Aki a nehezebb időkben kitart, egész életében tudni fogja, hogy nem kell félnie a szegénységtől, hiszen átélte már, és képes volt megoldani váratlan helyzeteket. Ezek után nyugodtan nevezhetjük magunkat bizakodónak, kitartónak, – a válság számos új tulajdonsággal ajándékozott meg minket.

Hazai termékek virágzása
A gazdasági válságnak köszönhetjük azt is, hogy már nem csak külföldben gondolkodunk, ha nyaralásról van szó. Vékonyabb pénztárcánknak köszönhetően észrevettük hazánk szépségeit is, felélénkült az itthoni turizmus, és a boltokban is inkább a kedvezőbb árú hazai termékeket vásároljuk.

Önállóbbak a lettünk
Az gazdasági események hatására rájöttünk, hogy nem kell minden divatos újdonságra hitelt felvennünk, és nem szükséges mindenfélét megvásárolnunk, amit csak az orrunk elé tesznek. Már nem a hitelt adó bankok uralkodnak felettünk, -rájöttünk, hogy nem kell minden évben új tévét vásárolnunk, és hogy elkerüljük az újabb váratlan helyzeteket, eztán inkább előre spórolunk, ha valamit szívesen a magunkénak tudnánk. Kinyílt a szemünk: a reklámozók, szolgáltatók, divatok és a bankok eztán sokkal kevésbé lesznek képesek uralkodni felettünk.

Egészségesebben élünk
Az autó helyett inkább kerékpárral járunk, hogy spóroljunk a benzinen, és mivel ennünk kell, ezért inkább lemondunk a cigarettáról, az alkoholról, és kevesebbet veszünk részt éjszakáig tartó partikon. Takarítónő helyett inkább rendet csinálunk mi, és gyorséttermek helyett inkább otthon főzünk valami tartalmasabbat, nehogy kiessünk a munkából, és fizetés nélkül maradjunk.
A válság tehát okosan elérte, hogy jobb belátásra térjünk egészségünket illetően is.

Én igazán nem akarok müllerpéterkedni (nem kell idézőjel , elterjedt már a köznyelvben), ráadásul folytatólagosan, de kedveskéim, észre kell vennünk, hogy  a sorsunk egyáltalán nem téved, a csalódások után sok-sok új tulajdonsággal gazdagodhatunk. A sok szakítás, kirúgás, átverés után megtanulhatunk például függetlenné válni másoktól, megszerethetjük az egyedüllétet, megismerjük az embereket, és sokmindent megtanulunk róluk. A kudarcok segítségével megismerhetjük önmagunkat, és egy rakás hasznos képességet sajátíthatunk el: megtanulunk veszteni, és nem ragaszkodunk többé gyerekesen az első helyhez, megtanulunk önmagunkba nézni, és megkeresni hibáinkat a fejlődésért, valamint önuralmat gyakorolni és nem visszaszólni az őrült főnökünknek, megbocsájtani, kiállni önmagunkért, és nem maradni tarthatatlan, szenvedést okozó helyzetekben. A veszteség csak egy esemény, amit mi nevezünk el, de ha ismerjük az előnyeit, egészen másképp is hívhatjuk… Nekik köszönhető ugyanis, hogy megtanulunk mebocsájtani, megrántani a vállunkat, bízni a képességeinkben, kitartóan küzdeni valódi céljainkért.. tulajdonképpen a legtöbb jó tulajdonságunkat kudarcainknak köszönhetjük..

..azért jók rötyögök a felnőtteken, néha magamat is beleértve természetesen. Először is pontosan tudjuk, hogy mások milyenek, milyen tulajdonságokkal, főleg hibákkal rendelkeznek, de magunkról még az alapvető dolgokkal sem vagyunk képben. Mert magunkon nem gondolkodunk, csak másokon, mi?

Fenti okok miatt még arra is rászoktunk, hogy a többiek mondják meg nekünk, milyenek vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy az Igazság a visszajelzésekben keresendő, és nem magunkban. Menő vagy, gazdag vagy, okos vagy.. valamiért mindenki azt akarja, hogy mások mondják ki helyette, pedig sokkal korábban hozzájutna a vágyott dolgokhoz, ha egyszerűen csak kimondaná ő, saját magáról. Hánem? Minek várakoznál arra, hogy valaki azt mondja, ecsém, de menő vagy, inkább érezd , hogy az vagy, és akkor már meg is kaptad! Úgy látom, hogy a legtöbben csak ahhoz vesszük a fáradtságot, hogy az ismerőseink tulajdonságain gondolkodjunk el, a sajátunkéhoz kell egy teszt, mondjuk a női magazinoké, ami jó alkalmat ad arra, hogy végre megtudjuk mi a helyzet velünk. Na ez vicces nekem, tökre röhögcséges..   A legtöbben el sem gondolkodnak azon, hogy csak némi időt kéne arra szánnia, hogy összeszedi, miket szeret, abból tökéletesen összeállna a kép, Ő MAGA.   Ennyi lenne az önmegfejtés, egy tollvonással sem több, szerintem.

ÁÁáááá nem, nem tudom én megmondani, milyen típus vagyok, ahhoz is ki kell tölteni egy tesztet.

Ilyen szarokat:
Féltékeny típus Ön? Egyszerű tesztünkből megtudhatja, mennyire leselkedik önre a zöld szemű szörny!
Szokott féltényekedni?
Igen
Nem
Néha

Ha a legtöbbb válasza “igen”: Ön féltékeny típus, a kapcsolataiban a legtöbb veszekedés amiatt történik, mert nem bízik párjában. Bízzon jobban benne!

..és akkor megnyugszik az ember, hogy megmondták neki, hogy milyen. Merthátugye azt mások jobban tudják, én is jobban tudom, milyen a Pista, meg a Jóska, ha ő is tudná, nem késne annyit, meg nem kamuzna a csajokról, nem?

öö.. nem hiszem.:-D

A másik, ami engem is érint az például a német. Nyolcadikban tanultam épp 11 éve, nyilván jobban beszéltem, mint most, de ma rájöttem, hogy nem emiatt mertem beszélni akkor, hanem mert éveim alacsony száma miatt még nem tudtam összegyűjteni azokat a hüje korlátokat, amik mára tökéletesen ellehetetlenítik, hogy megszólaljak például angolul vagy olaszul.
Hetedikben, amikor a tánccsoporttal Németországba utaztunk, sokszor én fordítottam, amit imádtam, és mivel családoknál laktunk, nem is nagyon lett volna más választásunk. A lány, akivel laktam, nem tudott németül, de próbálkozott ő is, aztán lett is belőle valami.
A nyelvvizsgán még minden simán ment, de aztán nyolcadik végén rájöttem, milyen ciki, amikor nem tudok egy szót, és ez után inkább csak olyan mondatokat használtam, amikben biztos vagyok, nehogy kiröhögjenek.
..Aztán a középiskolában arra gondoltam, nem is baj, hogy nem talákozom németekkel, biztos sokat romlott a nyelvtudásom egy év alatt…
..A középiskola végén aztán megfogadtam, hogy én addig nem szólalok meg németül, amíg alaposan fel nem készültema beszélgetésre.

..Később egy hotelben kaptam munkát, ahol olykor fordítanom kellett, de mivel akkor már legalább hat éve nem beszéltem a nyelvet, inkább felhívtam egy ismerősömet, aki segített abban, amiről fogalmam sem volt, hogy képes lettem-e volna rá.
A következő állás megpályázásakor a németet már nem írtam be a beszélt nyelvek közé..

Azt a nyelvet, amit már tíz évesen is képes voltam fordítani.

Ti ne legyetek ilyen hülye korátgyűjtögetők, hanem ahogy Jézus is megtanácsolta’, vegyetek példát az egynapos csecsemőről, ami ebben az esetben asszem különösen hatékony lehet. A picik úgy kommunikálnak, ahogy épp tudnak, és persze, hogy simán megértem, ha nem jól ragoz, akkor is. Ha nem fogom fel, akkor elmondja mégegyszer tök nyugodtan, sőt, akár tízszer is. Ha úgy sem értem meg, akkor odahozza a pelenkát, és akkor már felfogom, mi a baj. Ők ráadásul soha nem tanulták suliban a nyelvet, viszont mindent, amit hallanak, igen, minden egyes új szót elismételnek. Nem magolnak szavakat, nem járnak nyelviskolába, hanem csak annnyt csinálnak, hogy a mindennapok során elismétlik az új kifejezéseket, és ha már nem új, akkor nem. Egy gyerek nem akar hiúságból többet tudni, mint amire szüksége van, nem akar villogni felsőfokú nyelvvizsgával, csak azt a hülye pelenkát akarja, és megpróbálja elmondani egymilliószor is. A célon tartja a szemét, a peluson, és nem azon, mennyire lesz ciki, hogy még nem megy az r-betű. Ha nem megy szavakkal, akkor tesz érte, és tudod épp most olvasom Jack Canfield-től a “Siker alapelvei”-t és megdöbbető, hogy minden, amit ebben a zseniális könyvben ír a csávó, a gyerekekre tök igaz, és a felnőttekre meg nem. Mert a felnőttek a korlátgyűjtögetők, és olyan hülyék , hogy a sok kudarcra azt hiszik, hogy az a tapasztalat lényege, nem pedig azt, ami valójában: a siker része, a tanulságok forrása.

Az író csávó összeszedte a legsikeresebb emberek trükkjeit, sőt garantálja, hogy ha az elveit betartod, hamarosan megtízszerezed a bevételeidet. Jaja, garantálja.
Na, akkor most leírok néhány fontos alapelvet a könyvből.
- DÖNTSÜK EL, HOGY MIT AKARUNK!
A felnőttek, ahogy én látom elbizonytalanodtak szegények, és általában sodródnak, másoktól akarják tudni, mihez kell kezdenük, és azt, hogy egyáltalán milyenek. A külvilágból várják a viszaigazolást, és mivel nem ismerik magukat, céljaik igazából nincsenek, csak álmaik. A kettő között viszont alapvető különbség van: az egyik elérhető, a másik olyasmi, amit vagy megkapunk vagy nem. Lottónyeremény, meg ilyesmi szarok. A gyerekek ezzel szemben nem gondolkodnak, hanem egyszerűen, belülről teszik, amihez kedvük van, amit az ösztöneik diktálnak. Érdekes módon, ha elértek valamit,  aztán rögtön egy másik hasznos célt kapnak belülről. Tudod hányszor seggreesnek? És azt, hogy hányszor mondanak butaságot, a magyar nyelv szabályaihoz képest? Hát milliószor, de a lényeg, hogy tudják, hogy például a túrórudi a cél, vagy az, hogy végre felálljanak, vagy beszéljenek, és sikerül is nekik, hidd el nekem. Mit érdekli őket, hog elrontották, nem hiúak, ahogy már említettem, ha nem értem a szót, akkor megtanulja, hogy egy másikat kell mondania.

Kudarc nem is létezik a világukban, csak olyan esemény ami helyett egy másikat csinálok legközlebb, mert az vezet el a CÉLIG. A gyerekek ezért mindannyian sikeresek, nem is kell elolvasniuk Jack Canfieldet, mint nekem.:-D

..Ha nem jön be a hiszti, megpróbálom kérni, ha ez a mániája anyámnak, ennyi, ennyit gondolnak. A gyerek mindig, minden elhatározásukat sikerrel zárják.
- HIGGYÜK EL, HOGY LEHETSÉGES!
Mi persze, az okos korlátgyűjtögetők, már láttunk példát arra, amikor nem jön össze valami, így ebből indulunk ki, a gyerekeknek ez meg sem fordul a fejében. Mindegyikük megtanul például beszéni, és járni, ha erre fizikailag képes. A sikereik oka asszem az, hogy csakis olyasmit vállalnak be, amihez kedvük, és erős belső késztetésük van, nem akarnak aranyhalak, gengszeterek lenni menőségből , nem gondolnak arra, hogy nem jön össze, csak teszik, amihez kedvük van, és sikerül. Mindig.
HIGGYÜNK MAGUNKBAN!
A felnőttek már sok kudarcot vallottak, ezért nem hisznek magukban. A gyerekek százszor több kudarcot vallottak, csak éppen az út részének tekintik azokat, és ha hátrapottyannánnak, akkor legközelebb kapaszkodnak. Örülnek az új tanulságnak, és nem adják fel hiúságból, hogy nem lássák őket elesni.  ééééés.. elérik a céljukat, megtanulnak járni.
TEGYÜNK ÚGY MINTHA..
..mintha már elértük volna a célunkat. Vagyis beszéljünk, ha még nem megy, akkor is, és csináljunk úgy, mint a felnőttek, akik tudnak járni..
FOGADJUK EL A VÁLTOZÁST,

LEGYÜNK KITARTÓAK,

KÉRJÜNK BÁTRAN,

FOLYAMATOSAN TANULJUNK,

NYUGODTAN MONDJUNK NEMET

.. no comment.

na jó,, mégis: a gyerekek mindet tudják, a felnőttek a könyvekből tanulják meg újra s iker titkait.
Csak azt mondom, hogy annál nezebb az életed, minél több korlátot szedegetsz össze magadnak. Összefoglalva minden sikert és boldogságot ígérő könyvnek ennyi a lényege.

Na és visszatérve a hírességre, azért nyugi, igazságos a világ. Amikor boldog vagy és használod a képességeidet, akkor kiemel, és “megmutat”, de amikor elkezdesz elégedetlenkedni,vagy aggódni akkor visszatesz egy kicsit a tanulók közé.
Sokan átélték már.

Nem baj az.

Na, ugy latom, hogy elfoglaltsagaimnak köszönhetően átállt a blog Kurt Tepperwein üzemmódra, mostmár csak életböcsességeket osztogatok, minden napra egyet.:-))))))))))))  Jaja, kedves leendő kommetelők, megtehetem. Mert milyen már az, hogy valaki nagyképűen életbölcsességeket osztogat, mi? Oké, nem csinálom.

..inkább átmegyek, keresek egy blogot, ahol megmondhatom az illetőnek, mit és hogyan kell csinálnia, miutan elment a joedesannyaba.

Csak úgy szerénységből..:-D

Az idézetes könyve nagyon jó amúgy. Az élet nagykönyve a címe.

Ja, és figyimár, ti hol találtatok a blogra? Megírjátok, he? Léccciiiiiii, irjátok meg már, hogy honnan linkelődtetek ide. .Koszi elore is.:-)

..es nagyon halas lennek, ha eltunnenek az ekezetek a magyar nyelvbol minel elobb.       

Ekezettagado Tibi

..többek között egy könyvön is dolgozom. Nem okoskodás lesz benne, másról szól:-). Egy-két hónap, és mindenki számára elérhető lesz.  Most érkeztem az alábbi részhez, és arra gondoltam, könyv nélkül is érdekes lehet.

..és tudod a boldogságot nem csak egy-egy életszakaszban érdemeljük meg. Minden egyes pillanatban velünk lehet, csak meg kell oldanunk az összes problémánkat, meg kell lépnünk, mindent, amitől féltünk, ki kell bontakoztatnunk minden tehetségünket, használnunk kell az összes képességünket, és át kell adnunk a világnak mindent, amit adhatunk. Nagyon egyszerű!

Aszongya, hogy:
A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.

..ajaj, ezt telleg Coelho mondta??
Na jó, biztos még fiatalkorában gondolta ki..

Haj, nem azt mondom én, hogy nem így van, tudom én, miről ír, dehát ilyesmit tényleg csak az egó érez. Szóval csak annyi jutott eszembe, hogy nem ez a lényeg szerintem. Nem hinném, hogy ezt a függőséget kéne hajkurásznunk, legalábbis egy bizonyos kor felett már nem.:-)
Hogy akkor mit?
Mittomén.
Tényleg nemtom.

Elnézést a rövid bejegyzésekért, de nagy dolgok vannak készülőben…

jUPPPIIIII! Tomi tanít végre! Mióta mondom neki.. Mindig azt mondta, hogy jaaaajj, neeem, erre most mnegkeresik és elvállalja az éneket, a gitárt és basszugitárt is. Nagyon menő:-)))))

Ha akartok tanulni tőle, írjatok a tomkontor@gmail.com-ra, de ne mondjátok meg, hogy tőlem van, lécccciiiiiiiiiiiiiiiiiiii!:-)))))