..azért jók rötyögök a felnőtteken, néha magamat is beleértve természetesen. Először is pontosan tudjuk, hogy mások milyenek, milyen tulajdonságokkal, főleg hibákkal rendelkeznek, de magunkról még az alapvető dolgokkal sem vagyunk képben. Mert magunkon nem gondolkodunk, csak másokon, mi? :-D :-D

Fenti okok miatt még arra is rászoktunk, hogy a többiek mondják meg nekünk, milyenek vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy az Igazság a visszajelzésekben keresendő, és nem magunkban. Menő vagy, gazdag vagy, okos vagy.. valamiért mindenki azt akarja, hogy mások mondják ki helyette, pedig sokkal korábban hozzájutna a vágyott dolgokhoz, ha egyszerűen csak kimondaná ő, saját magáról. Hánem? Minek várakoznál arra, hogy valaki azt mondja, ecsém, de menő vagy, inkább érezd , hogy az vagy, és akkor már meg is kaptad! Úgy látom, hogy a legtöbben csak ahhoz vesszük a fáradtságot, hogy az ismerőseink tulajdonságain gondolkodjunk el, a sajátunkéhoz kell egy teszt, mondjuk a női magazinoké, ami jó alkalmat ad arra, hogy végre megtudjuk mi a helyzet velünk. Na ez vicces nekem, tökre röhögcséges.. :-D   A legtöbben el sem gondolkodnak azon, hogy csak némi időt kéne arra szánnia, hogy összeszedi, miket szeret, abból tökéletesen összeállna a kép, Ő MAGA.   Ennyi lenne az önmegfejtés, egy tollvonással sem több, szerintem.

ÁÁáááá nem, nem tudom én megmondani, milyen típus vagyok, ahhoz is ki kell tölteni egy tesztet.

Ilyen szarokat:
Féltékeny típus Ön? Egyszerű tesztünkből megtudhatja, mennyire leselkedik önre a zöld szemű szörny!
Szokott féltényekedni?
Igen
Nem
Néha

Ha a legtöbbb válasza “igen”: Ön féltékeny típus, a kapcsolataiban a legtöbb veszekedés amiatt történik, mert nem bízik párjában. Bízzon jobban benne!

..és akkor megnyugszik az ember, hogy megmondták neki, hogy milyen. Merthátugye azt mások jobban tudják, én is jobban tudom, milyen a Pista, meg a Jóska, ha ő is tudná, nem késne annyit, meg nem kamuzna a csajokról, nem?

öö.. nem hiszem.:-D

A másik, ami engem is érint az például a német. Nyolcadikban tanultam épp 11 éve, nyilván jobban beszéltem, mint most, de ma rájöttem, hogy nem emiatt mertem beszélni akkor, hanem mert éveim alacsony száma miatt még nem tudtam összegyűjteni azokat a hüje korlátokat, amik mára tökéletesen ellehetetlenítik, hogy megszólaljak például angolul vagy olaszul.
Hetedikben, amikor a tánccsoporttal Németországba utaztunk, sokszor én fordítottam, amit imádtam, és mivel családoknál laktunk, nem is nagyon lett volna más választásunk. A lány, akivel laktam, nem tudott németül, de próbálkozott ő is, aztán lett is belőle valami.
A nyelvvizsgán még minden simán ment, de aztán nyolcadik végén rájöttem, milyen ciki, amikor nem tudok egy szót, és ez után inkább csak olyan mondatokat használtam, amikben biztos vagyok, nehogy kiröhögjenek.
..Aztán a középiskolában arra gondoltam, nem is baj, hogy nem talákozom németekkel, biztos sokat romlott a nyelvtudásom egy év alatt…
..A középiskola végén aztán megfogadtam, hogy én addig nem szólalok meg németül, amíg alaposan fel nem készültema beszélgetésre.

..Később egy hotelben kaptam munkát, ahol olykor fordítanom kellett, de mivel akkor már legalább hat éve nem beszéltem a nyelvet, inkább felhívtam egy ismerősömet, aki segített abban, amiről fogalmam sem volt, hogy képes lettem-e volna rá.
A következő állás megpályázásakor a németet már nem írtam be a beszélt nyelvek közé..

Azt a nyelvet, amit már tíz évesen is képes voltam fordítani.

Ti ne legyetek ilyen hülye korátgyűjtögetők, hanem ahogy Jézus is megtanácsolta’, vegyetek példát az egynapos csecsemőről, ami ebben az esetben asszem különösen hatékony lehet. A picik úgy kommunikálnak, ahogy épp tudnak, és persze, hogy simán megértem, ha nem jól ragoz, akkor is. Ha nem fogom fel, akkor elmondja mégegyszer tök nyugodtan, sőt, akár tízszer is. Ha úgy sem értem meg, akkor odahozza a pelenkát, és akkor már felfogom, mi a baj. Ők ráadásul soha nem tanulták suliban a nyelvet, viszont mindent, amit hallanak, igen, minden egyes új szót elismételnek. Nem magolnak szavakat, nem járnak nyelviskolába, hanem csak annnyt csinálnak, hogy a mindennapok során elismétlik az új kifejezéseket, és ha már nem új, akkor nem. Egy gyerek nem akar hiúságból többet tudni, mint amire szüksége van, nem akar villogni felsőfokú nyelvvizsgával, csak azt a hülye pelenkát akarja, és megpróbálja elmondani egymilliószor is. A célon tartja a szemét, a peluson, és nem azon, mennyire lesz ciki, hogy még nem megy az r-betű. Ha nem megy szavakkal, akkor tesz érte, és tudod épp most olvasom Jack Canfield-től a “Siker alapelvei”-t és megdöbbető, hogy minden, amit ebben a zseniális könyvben ír a csávó, a gyerekekre tök igaz, és a felnőttekre meg nem. Mert a felnőttek a korlátgyűjtögetők, és olyan hülyék , hogy a sok kudarcra azt hiszik, hogy az a tapasztalat lényege, nem pedig azt, ami valójában: a siker része, a tanulságok forrása.

Az író csávó összeszedte a legsikeresebb emberek trükkjeit, sőt garantálja, hogy ha az elveit betartod, hamarosan megtízszerezed a bevételeidet. Jaja, garantálja.
Na, akkor most leírok néhány fontos alapelvet a könyvből.
- DÖNTSÜK EL, HOGY MIT AKARUNK!
A felnőttek, ahogy én látom elbizonytalanodtak szegények, és általában sodródnak, másoktól akarják tudni, mihez kell kezdenük, és azt, hogy egyáltalán milyenek. A külvilágból várják a viszaigazolást, és mivel nem ismerik magukat, céljaik igazából nincsenek, csak álmaik. A kettő között viszont alapvető különbség van: az egyik elérhető, a másik olyasmi, amit vagy megkapunk vagy nem. Lottónyeremény, meg ilyesmi szarok. A gyerekek ezzel szemben nem gondolkodnak, hanem egyszerűen, belülről teszik, amihez kedvük van, amit az ösztöneik diktálnak. Érdekes módon, ha elértek valamit,  aztán rögtön egy másik hasznos célt kapnak belülről. Tudod hányszor seggreesnek? És azt, hogy hányszor mondanak butaságot, a magyar nyelv szabályaihoz képest? Hát milliószor, de a lényeg, hogy tudják, hogy például a túrórudi a cél, vagy az, hogy végre felálljanak, vagy beszéljenek, és sikerül is nekik, hidd el nekem. Mit érdekli őket, hog elrontották, nem hiúak, ahogy már említettem, ha nem értem a szót, akkor megtanulja, hogy egy másikat kell mondania.

Kudarc nem is létezik a világukban, csak olyan esemény ami helyett egy másikat csinálok legközlebb, mert az vezet el a CÉLIG. A gyerekek ezért mindannyian sikeresek, nem is kell elolvasniuk Jack Canfieldet, mint nekem.:-D

..Ha nem jön be a hiszti, megpróbálom kérni, ha ez a mániája anyámnak, ennyi, ennyit gondolnak. A gyerek mindig, minden elhatározásukat sikerrel zárják.
- HIGGYÜK EL, HOGY LEHETSÉGES!
Mi persze, az okos korlátgyűjtögetők, már láttunk példát arra, amikor nem jön össze valami, így ebből indulunk ki, a gyerekeknek ez meg sem fordul a fejében. Mindegyikük megtanul például beszéni, és járni, ha erre fizikailag képes. A sikereik oka asszem az, hogy csakis olyasmit vállalnak be, amihez kedvük, és erős belső késztetésük van, nem akarnak aranyhalak, gengszeterek lenni menőségből , nem gondolnak arra, hogy nem jön össze, csak teszik, amihez kedvük van, és sikerül. Mindig.
HIGGYÜNK MAGUNKBAN!
A felnőttek már sok kudarcot vallottak, ezért nem hisznek magukban. A gyerekek százszor több kudarcot vallottak, csak éppen az út részének tekintik azokat, és ha hátrapottyannánnak, akkor legközelebb kapaszkodnak. Örülnek az új tanulságnak, és nem adják fel hiúságból, hogy nem lássák őket elesni.  ééééés.. elérik a céljukat, megtanulnak járni.
TEGYÜNK ÚGY MINTHA..
..mintha már elértük volna a célunkat. Vagyis beszéljünk, ha még nem megy, akkor is, és csináljunk úgy, mint a felnőttek, akik tudnak járni..
FOGADJUK EL A VÁLTOZÁST,

LEGYÜNK KITARTÓAK,

KÉRJÜNK BÁTRAN,

FOLYAMATOSAN TANULJUNK,

NYUGODTAN MONDJUNK NEMET

.. no comment.

na jó,, mégis: a gyerekek mindet tudják, a felnőttek a könyvekből tanulják meg újra s iker titkait.
Csak azt mondom, hogy annál nezebb az életed, minél több korlátot szedegetsz össze magadnak. Összefoglalva minden sikert és boldogságot ígérő könyvnek ennyi a lényege.