Rendőrművész például..
..Én csak azt mondom, hogy ha egyszer arra ébrednék, hogy van styistom, szövegíróm, vagy más írja a dalokat helyettem, akkor azonnal abba kell hagynom, mert ez annak a jele, hogy valami alapvetően fontos dolog hiányzik ahhoz, hogy igazi énekes legyek.
Persze, tudom én, hogy vannak “sima” énekesek is, csak ők akkor feldolgozásokat nyomjanak, ne hivassák magukat művésznek, csak mert használják a tehetségüket, és eléneklik egy-egy zeneszerző dalát, szövegíró szövegét.
Vaaaagy, ha mégis, akkor meg művész a helyi cukrász is, mert tehetséges, és finom még a répatorta is, és Frici tanárom is, akinél nagyob tehetség nem született még a világon tanításban, meg végülis ismerek olyat is, aki az idegesítésben óriási géniusz, ez esetben ő is művész.
És akkor aki tehetséges rendőr, az rendőrművész, meg akkor van fogorvosművész is, de csak akkor, ha jó.
A másik meg a feng-shui. Na én abba nem hittem, Mónika drága. öültem neki, hogy ezeréves tudományként mégis a kvantumfizikában nem olyan régen megismert energiaösszességet veszi alapul, és eképp tekint a világra is, de nem érttem, hogy jön ehhez a szélcsengő a lakás jobb felső sarkában. Ettől függetlenül 4 fengsuis könyvet alaposan kiolvastam és kiderült a logikája, a tudomány nevében is elfogadtam. Egyszerűen könnyebb tanulmányozni, mint elmagyarázni, ezért nem mesélem most el.
Na várjál, kitettem nyugatra a vörös posztót, a díszes fémtálban,benne a pénzzel. Na mondom várok, ettől jön gazdagság. Egy óra múlva kikapcsolták a netet, egy régi számla miatt, ami mára 81.000-re dagatdt, délután átteték a hétvégi bulit a jövő hétre, Tomi egyik üzlete nem jött össze, vagyis későbbre csúszott, és az én egyik régebbi vásárlásomról is benyújtottak egy számlát a következő napon.
Hú mondom,ez aztán működik, csak kurvára nem a jó irányba.
Erre utánanéztem, újragondoltam és azt képzeld el mi volt. Én az egyetemes nyugati irányba pakoltam ki a cuccot, pedig a bejárathoz képest kell, vagyis nem arra, ahol lemegy a Nap, hanem tul.képpen a bejárat nyugati részére, ami nálunk egyébként rohadtul kelet.
Ennek köszönhetően a fémtál épp a jó hellyel ellentétesen volt korábban. Na jó, átpakoltam a másik helyre, erre 10perc múlve mgerendeltek egy csomó lemezt, és Tomi kapott egy újabb klipmegbízást..
Na ennyit a feng-shuiról. Tőlem lehet véletlen vagy pontos energiaáramlások alapján kiszámolt a tudomány, de én a cuccot otthagyom, ahol most van.

Kedves Eszter!
Pár napja találtam rá a blogodra. Igazából a koncertidőpontokat kerestem, így navigálódtam el a honlapodra. Megjegyzem, a koncertjeidről azóta sem találtam sehol listát, én vagyok béna??
Üdítő olvasgatni a bejegyzéseidet. A legtöbb dologban egyezik a véleményünk és tök jó, hogy valaki, akinek van stílusa az íráshoz, és ismert is annyira, hogy néhányan legalább el is olvassák, megírja ezeket a gondolatokat. A partyökoház a kedvencem.. személyes elméletem pedig, hogy a pénz helyett visszajöhetne a cserekereskedelem.. rögtön kiderülne, ki dolgozik, ki nem, és kinek a munkája mennyit ér. Olyasmi lenne, mint egy nagy átfogó cafetéria rendszer
És nem lenne túltermelés, se “kereslet hiánya”. Nem megyek bele a részletekbe, azok úgyis homályosak (a művészeket például nehezen tudom a rendszerbe illeszteni
)
Láttalak titeket Miskolcon a Kocsonyafesztiválon. Azt kaptam, amire számítottam.. és kifejezetten azért mentem akkor oda, mert egy jó koncertet akartam látni. A stílus nekem nagyon bejön, archív klipeket nézegetve a youtube-on néha elgondolkodik az ember, de jó lenne ezt élőben is látni. Igazi hiánypótló koncert. A BB is csinál hasonlót, az is jó, csak az másképp.
Na, igazából ez nem az én blogom, abbahagyom
Jó lesz téged olvasgatni. De az eredeti kérdés még nyitott: Hol lehet a koncertjeidet megtalálni?
Szép napot!
Hali!
Köszi.:-)
szaboszter.hu-n vannak koncertinfok elvileg.
Sziaaaaaaaa!!!
Az előbb voltál a tv-ben, a megasztáros zsűriről volt szó.
Remélem írsz majd róla!
A netkikapcsolós riffen azért szilánkosra nevettem a magamat. Zsüszt dü it, tovább.
Szia Eszti!
Hihetetlen hogy szinte velem egyidős vagy. Szinte az össze számodat fejből tudom! A Megasztáros GoodLuck az húúúú nagyon profi volt. Mondjanak akármit.’You backed me up against the wall but I stand tall
.
.
Gondolom biztos fárasztó olvasgatni a sok rajongói levelet, de VÉGRE eljött az idő, hogy tudok írni neked. Nem is tudtam, hogy van blogod, amúgy remélem tényleg Te válaszolgatsz vissza.
Nagy rajongód vagyok, a Megasztár alatt végig figyeltelek, vagyis úgy mondanám: csodáltalak
Don’t give a damn no more’
Most egyből ez ugrott be. Jah, és igen, Te, TI Tomival igazi művészek vagytok. Egyéniségek. Gratulálok a szüleiteknek
Amúgy meg Tina Turner elbújhat a hangod mögött…
Hú most nagyon sokminden jut eszembe és csak össze vissza írok, bocsi. Sokszor elképzeltem, hogy milyen lehetsz élőben, mármint milyen lehet veled beszélgetni. Hirtelen pár év alatt sokminden zúdult a nyakadba! Végig reméltem hogy összejöttök Tomival, pedig akkor még nem is rebesgették az újságok, hogy együtt vagytok
Na mindegy, nem untatlak tovább- ha van időd egyáltalán elolvasni ezt a sok hülyeséget- remélem egyszer elintézi a sors hogy tényleg beszélgethessek veled! Kíváncsi vagyok a nagy Szabó Eszterre
Szép napot!